Chapter 12: Szükség (+16)

Bonnie Larsson:

Olyan hihetetlen az egész. Hihetetlen, hogy itt fekszünk az ágyamban, én fejemet mellkasára hajtom, és hallgatom szívének ritmusos dobogását. Védelmező karját vékony testem köré fonja, erős ölelésbe csomagolva ezzel engem. Ujjai fel-, és lesiklanak felkaromon, a cirógató érzés csiklandozza vékony bőrömet. Testemen libabőr fut végig, lelkemre pedig rátelepszik az ismerős, sanyargató érzés. Olyan hihetetlen, pár hete még undorodtam tőle. Elfutottam előle, mint egy kislány, akinek eldobta a plüssét a kisfiú. Sírtam. Megszámlálhatatlan mennyiségű könny kiszakadt szemeimből, szúró érzést hagyva maga után. De a legnagyobb szúró érzést nem a szememben éreztem. A szívem jobban fájt, mart minden gondolat, minden apró emlék, ami hozzá kötött. Belefájdult mindenem az apró csókok foszlányaiba, a simogatások, az első közös intim perceink emlékeibe. Meg akartam halni. Igen, inkább akartam a biztosabb utat választani a sok gyötrődés, a sok sírás, éjszakába torkolló zokogás miatt. Ki akartam kerülni, hogy depressziós legyek, nem szerettem volna, ha berángatnak egy gödörbe, ahová ezernyi kéz nyúl értem, hogy kihúzzon, de valójában senki sem tud segíteni rajtam. Gyenge voltam. Túl gyenge, hogy harcoljak a fájdalmak, és önmagam ellen. S talán még mindig gyenge vagyok. De Zayn bebizonyította, hogy itt van velem, nem engedi el a kezem, még a legszükségesebb esetben sem. Vele fel fogom tudni újra építeni a váramat lelkem köré, és megerősíteni, hogy senki se tudja lerombolni azt egy bántó szóval, esetleg tettel.

Ajkaimat elhagyja egy akadozott sóhaj, a vágásaim hirtelen fájni kezdenek. Ha ezt pár nappal ezelőtt éreztem volna, most mosolyognék, mivel elértem azt, ami a célom volt. Fájdalmat érzek testemben, mindenhol. Ezért műveltem ezt az egészet magammal. Azt akartam, hogy szívem helyett más fájjon, hogy más marjon, ne az iránta érzett reménytelenség.

-Mire gondolsz most? - kérdezi gyengéden. Szemeimet lehunyom rég nem hallott hangjától, borzongást idéz elő bennem, amitől megijedek. Nem szabadna ilyet éreznem, mikor utálnom kellene őt. Hiszen a depresszióba sodort, miatta díszítik karjaimat, combjaimat, hasamat vágások, és értelmetlen jelek.

-Arra, hogy ezt most mennyire hihetetlen - súgom, az ajkamba harapva nézek végig kezemen, és a vágásokon. Volt idő, mikor arra gondoltam, hogy ezek gyönyörűen mutatnak bőrömön, csak mosolyogtam, ahogy rájuk néztem. És most? Szégyellem magam, ahogy végignézek rajtuk. Azt hiszem, érzelmeim ékes bizonyítékai, hogy kihevertem a depressziómat.

Pár másodperc csöndbe zárkózik, talán végiggondolja az eseményeket az ő szemszögéből, hogy ő hogy élte meg a betegségemet. Talán számára is hihetetlen, amit képesek voltunk együtt átvészelni. Talán csak gondolkodik, hogy ezt hogyan fogalmazhatná meg szavakban. Néha kár, hogy az emberek nem érzik egymás érzelmeit. Lehet, hogy sokkal egyszerűbb lenne, ha én is érezhetném Zayn érzelmeit, nem kellene szavakba önteni a sokszor megfogalmazhatatlan érzéseket.

-Te nem gondolod? - fejemet felbiccentem, így szemeim találkoznak az övével. Válasz hiányában bukott ki belőlem a kérdés, annyira kíváncsi vagyok rá, hogy vajon csak számomra ennyire hihetetlen-e ez a helyzet, a körülbelül 6 hétig tartó depressziómból a körülbelül 8 perc alatti felépülés. Sikerült elérnie azt, ami még az orvosnak is lehetetlen küldetésnek tűnt. Kihozni engem reménytelenségemből, és a jobb út felé sodorni.

Halványan elmosolyodik, ujjait arcomon érzem, gyengéden simítja végig puha bőrömet. Mélyen a szemembe néz, orcám kissé piros lesz zavaromban, még mindig nem szoktam meg a hosszabb szemkontaktusokat.

-Én igazából csak örülök annak, hogy végre nem fogod késsel felvágni a csuklódat - mondja egy lehelettel, a mosoly az arcán még mindig bizakodó, és reményt adó. Talán ez kellett volna nekem másfél hónappal ez előtt is, csak egy apró kis görbület az ajkain. Ami reményt ad.

Lehajtom a fejem zavaromban, belsőm lüktetni kezd. Fájó pont. 

-Nem, nem fogom - mondom halkan, arcom mellkasába temetem. Szemeim újra szúrnak, de igyekszek megtartani lelkem köré épített erős falam. Nem szabad sírnom, csak most nem! Ha elmegy innen, sírhatok annyit, amennyit csak bírok. Talán addig, amíg újra el nem ájulok, mint az történt néhány nappal ezelőtt is.

-Bonnie - szólal fel halkan, szinte már suttogva. Szemeimet összeszorítom, kényszerítem magam, hogy meggátoljam az első könnycseppet abban, hogy útnak induljon arcomon. Tudom, ha az első legördül, követi őt a többi, végül pedig egy egész éjszakán át tartó zokogás lesz belőle. Sajnos tapasztaltam már.

-Jól vagyok - motyogom meggyőzően, ajkaimra egy mosolyt festek, bármennyire is nem látja. Tudom, hogy tudja, hogy erős vagyok, csak még látta azt a Bonnie-t, aki igazán képes megőrülni, ha penge akad a kezébe.

-Megtehetném, hogy még jobban legyél - duruzsolja, ujjait felfuttatja a felkaromon. Kiráz a hideg, a pulzusom magas lesz, ahogy kiejti a szavakat a száján. Fejemet felbillentem, kissé hátrahőkölök szeme színének változása miatt. Sötétebbek lettek, ajkai kissé elnyíltak. Ijesztő, hogy még ilyen helyzetben is csak arra tud gondolni.

-Zayn, én nem hisz.. - kezdem gyorsan, de ekkor ő már mindkét felkaromat szorítja, kényszerítve engem, hogy feljebb kússzak hozzá. Magához húz, testemet könnyen elbírja, hiszen szinte csak csont vagyok, egy vékony bőrréteggel rajta.Feljebb kúszik az ágyamon, kérlelve testem, hogy ráüljek. Azonban túl zaklatott vagyok, testem lebénult akaratára. Megmerevedtem, képtelen vagyok teljesíteni kívánságát, makacson rángatom kezeimet erős fogásában.

-Csak neked akarok jót - motyogja erőltetetten, csalódottan nézve rám erőszakos tiltakozásom miatt. Combjaimat megragadja, és átemeli csípője felett. Semmit sem tudok tenni, a foglyává tett, minden erőfeszítés felesleges próbálkozás lenne a szökésre. Az ölében ülök, egy elégedett mosoly díszíti pirosas ajkait. Kezeit tarkómhoz vezeti, kívánós ajkaihoz közelítve fejemet. Megfeszítem magam, ez minden reakció, amit ki tudok tenni az akadályozására. Szemeimben a vágy csillog, ezért inkább jobb oldalra fordítom fejem. Nem akarom, hogy egyetlen pillantással elérje, hogy kívánjam őt. Biztosan ez a terve, és biztosan így lett a lányok nagy kedvence az ágyban. Jéghideg ujjaival a combom bőrét simogatja, az ajkamba harapva próbálom visszatartani a sóhajokat, amik ki akarnak bukni belőlem.

-Baby, engedd ki a sóhajokat - súgja vágytól telt hangon, mire szemeimet behunyom. Kihasználva pillanatnyi gyengeségem, tarkómnál fogva közel húz magához, mellkasom az övére esik. Ajkait az enyémre tapasztja, a számba nyög, ahogy forró mellkasunk találkozik. Nyelvét érzékien kezdi el mozgatni, felizgatva engem. Ajkai puhák, és forrók, testem bizsereg a régen várt érzéstől. Annyira hiányzott már csókja, ez az utánozhatatlan érzés, mikor ajkaink találkoznak. Lelki beteggé tesz, képességei titokzatosak, fogalmam sincs, hogyan képes egy férfi ilyen érzéseket elérni bennem.

Belefáradok a tiltakozásba, mosolyt csalok az ajkára, ahogy leplem lehull rólam, és mindkét kezemmel hajába túrok, és erőteljesen csókolni kezdem. A számba sóhajt, kezeimet levezetem a mellkasán, egyenesen a  pólója széléig.  Benyúlva a textil alá kezdem felfelé vontatni az ujjaimat forró bőrén. Izmai szálkások, minden érintésemre összeugranak, amire nem tudom megállítani az ajkaimra települt mosolyt.

Újra csókolni kezdem, kiéhezve érintésére. Kezeit fenekemre vezeti, halványan belemarkolva, mire a szájába nyögök. Reakcióm felizgatja, morogva fordít helyzetünkön, maga alá gyűrve vezeti kezét a hasamon lefelé, belső combom felé. Ajkai kínzóan lassan kezdenek mozogni az enyémeken, morogva harapom be alsó ajkát.

-Oh, bassza meg! - motyogja, testével lejjebb csúszik. Ajkai a nyakamat támadják meg, nedves nyomokat hagyva izzadó bőrömön. Fogaival egy apró darabot harap be, a fájdalom újra elönti testem, de ez most a kellemesebb fajta fájdalom, nem olyan, mint a penge által okozott kínzás. Erősen szívni kezdi a harapott bőrt, kicsalva belőlem egy hatalmas nyöszörgést, ami az egész szobában hallható lesz.

Elhajol egy tőlem, végignéz vonagló testemen. Vágyakozó nyögés bukik ki ajkaim közül, lelkesen várva a folytatást. Reakcióm mosolyra készteti, majd a fülemhez hajol.

-Már csupán a vonagló tested látványától elmegyek - súgja vágytól égő hangon. Fülembe egy erőltetett csókot helyez, libabőrt okozva ezzel bőrömön. - Hogy lehet ez?

Apró puszikat szór arcom minden pontjára, kezét levezeti, egyenesen a bugyimig. A levegőt élesen szívom be összeszorított fogaim között, ahogy két ujját a textil alá csúsztatja. Csípőmet önkéntelenül mozdítom előre, ujjai érintése régen nem érzett kellemes borzongást okoznak.

-Ennyire nedves vagy már, kislány? - kérdezi pimaszul, ujjait mozgatni kezdi központomon. A nyögéseket nem tudom kontrollálni, az irányításom alatt buknak ki ajkaim közül, egyre hangosabban. Még csak hozzámért, és máris így reagálok rá. 

Lejjebb csúszik remegő testemen, combjaimat szétfeszíti erős kezeivel. Apró puszikat szór belsőcombomra, kezével még mindig incselkedve rajtam. Egy pillanatra látom csak arcát elhomályosult tekintetemmel, mielőtt ujjai helyett nyelvét érzem meg központomon. A hátam ívbe hajlik, elemelkedve a matractól, a fejem hátracsuklik az érzéstől. Gyorsabban folytatja, gyorsan hajszolva engem kielégülésem felé. Ujjaimat hajába vezetem, erősen megmarkolok egy tincset, ami éppen kezeim közé kerül. Csípőmet előremozdítom, vágyakozva várok gyorsabb folytatást. Ujjaival a bejáratomnál köröz, végül erősen betolja őket. Egy hangos nyögés hagyja el kiszáradt számat, ahogy erősen mozgatni kezdi bennem, miközben nyelvével még mindig incselkedik rajtam.

-Oh, basszus! - nyögök fel elfojtottan, légzésem szapora lesz, a víz lever. Úgy érzem, mintha most futottam volna le a maratont, szívem hevesen ver.

Az érzés kezd épülni bennem, izmaimat összeszorítom, kétségbeesetten tartva vissza kitörő orgazmusomat. Mélyen az ajkamba harapok, egy mély nyögést hallatok, ahogy Zayn ujjaival köröz egyet bennem.

-Élvezz el, édes, így nehéz - elszakad csiklómtól, forró leheletét érzem leggyengébb pontomon, mire nem tudom visszatartani az érzést, villámcsapásként ér el.

Mélyen a hajába markolok, közelebb húzva őt hozzám, ujjait még beljebb tolja, fokozva orgazmusom kellemes érzését. Számat elhagyja egy lüktető nyöszörgés, ami az egész szobában visszahangzik.

-Annyira finom vagy, fogalmam sincs, Jake hogy tudott elengedni téged - mondja egy mosollyal a arcán, miközben felkúszik hozzám. Ajkaival egy erős csókot kezdeményez, érzem ízemet az ajkain, ami fokozza kielégülésem.

Jake neve hallatára elönt a keserű érzés, az emlékem folyamatosan kúsznak be fejembe. Nem volt vele ilyen kellemes, mint Zayn-nel, mégis valahogy több érzés fűzött hozzá, mint Zayn-hez most. Vele biztonságban éreztem magam. Zayn-nel minden bizonytalan. Jake soha nem sodort volna a depresszióba.

Ajkaimat összezárom, érzelmeimen felülkerekednek az emlékek, futótűzként üldözve engem. Mellkasánál eltolom magamtól, megajándékoz engem egy összezavart pillantással.

-Rosszat mondtam..? 

Kiszállok alóla, lábaim remegnek, és elgyengültek. De mégis elérek biztonságban a fürdőig, majd miután elfordul a kulcs a zárban, remegve a földre csúszok. Ahhoz is gyenge vagyok, hogy az előttem heverő penge után nyúljak. Csak ülök a hideg padlón, remegve, visszatartott zokogással küzdve. Jake neve említése túl sok emléket hozott fejembe, túlságosan felkavart érzelmileg, amire még nem voltam felkészülve.  

Fejemet az ajtóba verem, és engedem az első könnycseppet végiggördülni az arcomon. Utálom, hogy ilyen gyenge vagyok! Miért nem tud minden dolog csak úgy leperegni rólam, miért visel meg minden emlék? Miért nem tudom megtartani a lelkem köré épített erős várfalamat, miért hagyom mindig, hogy legyőzzön mindenki? Miért nem tudok egyszer elég erős lenni?

Miért?..

____________________________________

Hali! Ritkán írok ide, és nem is fogok túl gyakran, sőt szerintem ez lesz az első, s utolsó alkalom, hogy ide írtam. Csak annyit  szeretnék megkérdezni /vagy inkább megkérni/ hogy írjátok le a véleményeteket az ilyesféle részekről, mert még rengeteget terveztem ilyent a sztoriba, de ahhoz kíváncsi vagyok hogyan írom le, "átérezhető"-e, meg ilyenek. Csak ennyit így a rész végére, remélem elég "izgalommal teli lett :D