Chapter 18: Megóvni

Köszönöm szépen Bea Styles-nak! :)<3

Szabályok:

1. Írj magadról 11 dolgot.

2. Válaszolj 11 kérdésre.

3. Írj 11 kérdést.

4. Küld tovább 11 embernek.

Magamról:

-Nem tudom, miért ide írom ezt a díjat, mikor külön van olyan, hogy "Díjak."

-Most nem tudok gondolkodni.

-Szünet vaaaan.

-Most ettem dödöllét (rengeteg dödöllét!), és hányingerem van.

-Értem a kémia számolást. Whoa.
-Mindjárt 16 leszek.
Nem tudok többet.

Válaszok:
-Hogyan vélekedsz a saját írásaidról/munkáidról? Botrány :D
-Vannak olyan emberek, akik szerinted becsületre méltók,esetleg példaképként szolgálnak a fiatalság számára? Bármilyen embert feltudnék ide sorolni, rengeteget. Mindenki, aki nagyot alkotott, példakép lehet, hiszen úgy érték el a céljaikat, hogy nem adták fel, és ez egyfajta motivációként szolgálhat.
-Te a fiatalok melyik kategóriájába sorolnád magad?
 -tanulós, szorgalmas, okos és kitartó: -
 -bulizós, nemtörődöm, felelőtlen: -
 -átlagos, magának való, egyedi: talált, süllyedt.
-Volt már olyan könyv/film, ami inspirált?  Tökéletes kémia <3
-Szerinted a 13-16 éves korosztály mennyire művelt? Tudnának válaszolni alap műveltségi kérdésekre? Nekik annyira terjed ki a műveltség, hogy tudják mit jelent a felhasználónév, a jelszó. Persze vannak kivételek, de annyira megváltoztak a tinédzserek, hogy az borzasztó. (Mondom én, a 15 éves fejemmel, lel.) Van iPhone-od, "menő" vagy. Nem alkottál semmit, nem tudsz felmutatni semmit, de ha van valamilyen "i" cuccod, tudsz érvényesülni köztük. Persze, vannak kivételek.
-Kitudnál emelni egy olyan embert, aki szerinted maradandót alkotott a maga módján? -
-Szoktak neked "rajongói üzeneteket" küldeni, esetleg kérésekkel előállni? Ha egy olvasómmal beszélek Facebook-on, szoktam kedves üzeneteket kapni, amiket nagyon köszönök <3
-Az érettségi/diploma mivel szeretnél foglalkozni? Újságíró szakma nagyon vonz, valamint a nyelvek.
-Mennyi időt szoktál írással tölteni? Képes lennél napokon keresztül ülni a számítógép előtt és csak pötyögni? Általában 1-2 óra. Dehogyis!
-Hogyan képzeled el Magyarországot 20 év múlva? Lehetne ennél rosszabb?
-Szerinted van normális jövője annak, aki itthon szeretne a későbbiekben boldogulni? Nincs, semmi esélyt sem látok rá. mindenki, aki teheti, költözzön el innen. Szegény Orbán Viktor. Remélem nem olvas Zayn-es blogokat, és nem talál rá erre :D. De tényleg, úgy romlik itt minden, aki ide akar jönni, annak egyszerűen annyit mondok, "Nem éri meg ide jönni", és nem jön ide.

Kérdéseim:
3 kérdés:
-Mi az, ami inspirál?
-Mikor regisztráltál a Bloggerre?
-A családi körödből egy ember, akire felnézel?

Küldöm:
Patrícia

_________________

_________

CHAPTER 18 - MEGÓVNI

Amint kezd a helyzet realizálódni fejemben, és amint elképzelem, hogy Zayn élet-halál között lebeg, úgy pattannak ki szemeim, és úgy lesz szapora a pulzusom. A csöveket, amik a géphez kötnek engem, ami folyamatosan csipog mellettem, úgy szakítom le kezeimről, mintha az életem múlna rajta. Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok abban az állapotban, hogy mozogni tudjak. Fejem lüktetni kezd a hirtelen felállástól, fekete pontok borítják el az elém táruló padlót. Lábaim bizonytalanul remegnek, de képesek megtartani, amíg nehezen az ajtóig csoszogok. Lucas párszor kezem után nyúl, azonban én összeszedve minden erőmet, ellököm magamtól. Nem akarom, hogy pont ő segítsen nekem elérni célomat.

-Bonnie, állj meg! – próbálja remegő hangját elfedni az agresszióval, amit kimutat irántam.

Lesajnálóan nézek vissza a hátam mögött, elkapom Soph tekintetét. Az ajkába harap, megcsóválja a fejét, szemében a félelem könnyei csillognak. Most miért félt engem mindenki?

-Miért állnék meg? Ti sem gondoljátok komolyan, hogy csak úgy egyedül hagyom, mikor a legnagyobb szüksége van rám. Inkább ti is jönnétek segíteni neki, ahelyett, hogy itt ültök és engem utasítgattok! – beszélek összefüggéstelenül. Minden, ami kibukik belőlem, pusztán rizsa, aminek az aggodalom az oka. Annyira félek, mint még soha életemben. Jobban, mint amikor Zayn először pillantott rám, és elgondolkoztam, milyen helyzetbe is kerültem. Mára ezeket már elfelejtettük, sötét emlékként tekintünk vissza rá a múltban.

-Nem hiszem, hogy Zayn-t ilyen állapotban szeretnéd látni! Legalább ennyi eszed legyen, bolond lány! – szól rám erőteljesen Lucas, kihívóbban nézek vissza, felé. Szemei szikrát szórnak felém, ahogy tekintetem keresi, s mikor megtalálja, arca ellágyul, és kinyújtja felém a kezét. – Gyere vissza, az orvosok biztosan mindenről fognak minket tájékoztatni mindenről.

Duzzogok, mint egy kisgyerek, és egy pillanatig visszafordulok feléjük. Ez éppen elég arra, hogy Lucasból egy bólintást csikarjak ki, és elég egy pillanat, hogy figyelmét elveszítse rólam. Sietve megfordulok, és a lehető leggyorsabban surranok ki a szobából. Lucas utánam kiabál, de minden erőmet lábaimba küldöm, hogy elbírják vékony testemet a 102-es kórteremig. A fekete pontok még mindig a padlót tarkítják, nem akarnak eltűnni onnan. Csak egyetlen cél lobog szemeim előtt, és az ad nekem elegendő erőt ahhoz, hogy gond nélkül tudjak sietni a kórterem felé.

-Bassza meg! – hallom magam mögött Lucas elhaló káromkodását, ahogy igyekszik utánam jönni. Csak mosolygok, és bár tudom, hogy utol tudna érni, mintha mégsem akarna. Azt érzem, mintha bizonyítanom kellene neki Zayn iránti hűségemet. Hogy ilyenkor is mellette vagyok, és nem csak akkor, amikor ő rángat magával.

A kórterem előtt kissé félve állok meg, és mélyen az ajkamba harapok. Akarom látni azt a látványt, ami bent fogadna? Akarom látni Zayn testét, ahogy éppen azért küzdenek, hogy visszahozzák az életbe?

Hirtelen megugrok, ahogy az ajtó kinyitódik előttem.Leblokkolok, és pislogva pillantok fel a vézna orvosra.

-Miss Larrson.. – nyögi fáradtan, a kezében tartott mappát a combjához vágja. – Megmondtam magának, hogy pihennie kell. Miért kel fel állandóan? Tudja, hogy nem félek beadni magának dupla annyi altatót. – kilép a szobából, az ajtót becsukja maga mögött – így kizár engem a bent zajló eseményekből.

Megforgatom a szemem, és meg kell kapaszkodnom a falban. A fekete pontok most az orvos hófehér köpenyét támadták meg, eloszolva rajta. A fejem lüktetni kezd, a lábaim bizonytalanul remegnek testem alatt.

-Látnom kell..őt.. – szűröm ki a szavakat összeszorított ajkaimon keresztül, majd kényszert érzek rá, hogy alsó ajkamba harapjak. – Nekem..be kell hozzá jutnom.

Az orvos sóhajt egyet, és közelebb lép hozzám, a könyökömnél fogva stabilan tart, nehogy oldalra essek. Teljesen kimerültnek érzem magam, mégis be szeretnék menni a zárt ajtó mögé, hogy fogjam a kezét.

Talán utoljára.

-Visszakísérem a szobájába – súgja halkan, s gyengéden. Erőtlenül biccentek, és most kivételesen hagyom, hogy azt tegye, amit abszolút rossznak vélek – visszavinni a szobába, ahol a félholt barátnőm, és a pszichopata barátja van.

-Mi a faszért hoztad ide? – kiabál Zayn Lucasra, és fenyegetően közelebb lép hozzá. Szemei szikrát szórnak a fiatal fiúra, aki erős tekintettel tűri, hogy megfélemlítse.

A hely félelmetes, a tagok félelmetesek; Lucas azzal az indokkal hozott ide engem, hogyha Zayn elrejti előlem fél életét, akkor ő megmutatja a zord valóságot.

Eltakarta a szemem, mikor Zayn halálra vert egy embert.

-Látnia kell téged, Zayn! Tudnia kell, milyen vagy valójában, és.. – a mondat félbeszakad, lóg a levegőben – egy hangos csattanás félbeszakítja. Zayn ökle fájdalmasan ütközik Lucas állával, mire aprót felsikítok, és szám elé kapom a kezem, hogy visszafogjam feltörő sírásom.

-Vidd innen – Zayn hideg hangja megijeszt, úgy beszél rólam, mintha holmi tárgy lennék, egy szemét, amit a kukába kell dobnia. – Kibaszottul gyorsan.

-Nem mered felvállalni előtte az életed? Zayn, így az egész hazugság. Minden, amit elértél, megsemmisül – Lucas mellém lép, kicsit nekem dől, egyensúlya meginog. Hálás vagyok neki, hogy mellettem áll, mert érzem, mindjárt hánynom kell a sok stressztől – Úgy fogja fel, hogy titkolsz előle valamit, vagyis hogy hazudsz.

-Mert te kurvára tudod az érzéseit! – ordítja Zayn, mire reszketni kezdek, és önkontrollomon kívül bújok hozzá Lucas mellkasához. – Vidd haza, nem kell látnia mindent.

Lucas morog egyet, nem merek felnézni mellkasából, inkább pólója puha anyagára engedem könnyeimet. Ez nem az a Zayn, akit megismertem. Teljesen kifordult önmagából, mindig is tudtam, hogy durva az a jelen, amiben ő él, de ennyire messze én sem gondoltam.

-Rendben Zayn. Ha ezt akarod, akkor hazaviszem. De ne hazudj neki tovább.

-Menj már bazd meg! – kiabál rá, mire végre kiszakad belőlem egy erőteljes zokogás. Annyira más, annyira durva. Mintha nem ő lenne.

Lucas az autóhoz kísér, amivel ide jöttünk. Hiba volt, hogy engedtem, hogy idecipeljen. Eljött hozzám, szinte könyörgött, hogy hadd menjek el vele, mert Zayn egy bonyolult üzletet bonyolít le itt – azt akarta, hogy tisztában legyek azzal, ami rám vár, ha engedek Zayn csábításának.

-Mi lesz tovább, Lucas? – pityeregve kérdezem, mikor mindketten elfoglaltuk helyünket az autóban.

Lucas felsóhajt. – Fogalmam sincs. Valószínűleg most a szart is ki fogja verni belőlem. De legalább tudod az életét, amit egész eddig titkolt előled, nem igaz?

-Nem akarom, hogy megverjen – vallom be suttogva, kínomban az ujjaimat kezdem piszkálni.

-Bonnie, fordulj ide – mondja elhalóan, mire fejemet felemelem, és felé fordítom. Akkor veszem észre arcát borító sebeit, amik biztosan az idő folyamán keletkeztek bőrén. Tudom, hogy ő is számos harcban részt vett már, nyugodt külseje ellenére is. Nem tudná letagadni a bandához kötődő szálait. – Biztosan van még pár dolog, amit Zayn nem mondott el neked. Ennek valószínűleg oka van, és… Mindegy, szeretnéd őket hallani?

Meggondoltság nélkül bólintok.

-Tudod… Kezdetben Zayn egy mihaszna kis semmi volt, mikor hozzánk került. Az volt a feladata, hogy – Lucas fájdalmasan nyel egyet –, meg kellett ölnie valakit, aki nagyon fontos volt számára.

-Ki volt az az ember? – tekintetem teljesen az övébe vésem, szívem hangosan dübörög mellkasomban.

-Te.

Hallom sikításomat, ami elmosódik a sötét, kihalt szobában. Szemeim kikerekednek, szívem hevesen dobog mellkasomban. Csak egy rossz álom volt semmi több – győzködöm magam. Kezeimből csövek lógnak ki újra, de a biztonság kedvéért megmozgatom ujjaimat, hogy tudjam, felkeltem.

Vajon az álmomban Lucas igazat mondott? Zayn tényleg megölt valakit, és ez a valaki én voltam? Nem értek semmit.

-Bonnie, jól vagy? – kérdezi egy rekedt hang mellőlem.

Ösztönösen összerezzenek a hangra, álmom beli emlékeim démonként férkőznek fejembe. A hang, ami annyira ordibált Lucasra, a kéz, ami súlyos nyomot hagyott Lucas állán.

-Bonnie – látom sötét alakját, ahogy felém közeledik. Hirtelen érintést érzek a kezemen, ahogy gyengéden megfogja ujjaimat, és összekulcsolja az övével. Megpróbálom elhúzni onnan, ismerem ezt az érintést, ezer közül is felismerném.

-Ne félj, nem bántalak.

Szemeimet összeszorítom, kétségbeesetten tiltakozok az ellen, hogy engedjem a démonjaimat eluralkodni felettem. Az álmom rabja lettem.

-Zayn, ha te vagy…

-Én vagyok.

Telt ajkait érzem homlokomon, mire egy könnycsepp gördül ki szememből. Álmom győzedelmeskedett érzelmeim felett. Ezt a harcot elvesztettem.

-Hogy kerülsz ide? – tekintetét keresem, de csak a csillogó szempárt találom, ahogy fénylik a sötétségben.

-Áthoztak ide, mert mondták, hogy be akartál jönni hozzám, és nem engedtek. Én pedig utolsó erőmből kiharcoltam, hogy átjöjjek ide, majd belőttek valamivel, és elaludtam. Majd itt ébredtem – simogatja az arcomat, s én azt kívánom, bárcsak látnám azt a mosolyt az arcán.

Dehogyis! Nem kívánom azt, elég csak azt elképzelnem, hogy halálra vert egy embert, engem pedig megölt.

-Értem.

-Mi a baj? – kérdezi gyengéden, ujjai egy pillanatig megállnak arcomon.

Oh, semmi – álmomban megöltél egy embert, durvább voltál, mint képzeltem, úgy kezeltél, mint egy tárgyat, és kiderült, hogy megöltél, mert bandatag akartál lenni. Csupán ennyi a bajom Zayn.

Ehelyett megrázom a fejem, és egy keserű mosoly varázsolok rózsaszínű ajkaimra. – Semmi.

Bólint egy aprót, ajkaival közelebb hajolva hozzám. – Bonnie, ha Lucas mondott valamit…

-Mire gondolsz? – félek, hogy be fogja vallani, milyen is ő valójában. Félek, de ugyanakkor furdal a kíváncsiság, hogy végre beavasson életébe.

-Bármilyen dolgot..az..életemről – az „életemről” szót szinte morogva mondja.

-Nem mondott semmit, ne aggódj. De talán itt az idő, hogy elmond nekem ezeket a dolgokat, nem igaz, Zayn? – kicsit hűvösen beszélek vele, magam is meglepődöm, amiért ilyen könnyedén hoztam fel ezt a zord témát.

-Nem mondok semmit.

-Miért? – török ki hisztérikusan. – Rohadt idegesítő, veled kell élnem, mégsem tudok semmit rólad!

-Meg szeretnélek óvni.

-Mitől szeretnél megóvni? – az idegeim pattanásig feszülnek, képes lennék fejbe vágni őt, csak hogy mondja el ezeket az információkat.

-Önmagamtól, Bonnie.

    

Chapter 17: Lélegeztess

Sziasztok! :) Itt is lennék, és most, hogy őszinte legyek, nincs kedvem beszélni. Ezt a részt a legnagyobb fájdalmammal írtam, könnyeim potyognak a billentyűzetre, miközben írok Nektek. Ezért is kérlek Titeket, hogy a hibáimat nézzétek el. Talán ha jobb lesz, kijavítom.
Mellesleg pedig: mielőtt elolvasnátok, nagyon össze lesz kavarva, de a végén kiderül, Zayn miért is
 "látta" azt, hogy Bonnie megőrül.
Szoros ölelés,
Eleanor Blue

Breathe me

Bonnie Larsson:

Egy robbanás.

Egy erős ütközés.

Zayn utolsó érintése a kézfejemen.

És minden a feje tetejére fordult.

Hogy őszinte legyek, kevés esélyt fűztem volna ahhoz, hogy ezt túl fogom élni. Hiszen kevés olyan esetről lehet hallani, hogy valaki megússza az autóbalesetet, legrosszabb esetben lebénul, vagy esetleg apróbb zúzódások fogják borítani testét. De olyat csak nagyon keveset, hogy az, aki okozta, s ki annak utasa volt, túlélik. De én érzem, hogy élek. És tudom, bízom benne, hogy Zayn is velem van. Itt.

Nagyon furcsa, nem érzek fájdalmat. Természetesen egy enyhe seb boríthatja karomat, mert valami ott lüktet, és emlékszem, mikor behoztak minket a kórházba, azonnal azt vették kezelésbe. A fertőtlenítő mart, de olyan dolgokon mentem keresztül, hogy már hozzászoktam az ilyenekhez. Pontosan hallom az orvos hangját, miszerint arról vitatkoztak, hogy kell-e műteni, ugyanis láttak valamit a felvételeken, valamit az agyamban. De egyszerűen csak nyugtatót adtak, amiről elaludtam. Innen pedig fogalmam sincs a történésekről; pedig megkérdeztem volna tőlük, hogy Zayn-nel mi van, megsebesült-e, vagy egyáltalán él-e még? De nem tudtam, a nyugtató azonnal megtette hatását, és gyorsan elaludtam.

Valami meleget érzek a kezemen. De túl fáradt vagyok, hogy nehéz szemeimet kinyitásra bírjam. Puha, akár Zayn érintése. Mégsem hiszem, hogy ő lenne az, hiszen ő is biztosan fekszik, a baleset biztosan őt is leterítette a lábáról. De akkor meg ki fogja a kezemet?

Nehezen ráveszem magam, hogy megnézzem melegségem adóját. Szemeim lassan felnyitódnak, felkelve a nyugtató hatása miatti alvásból. Zavartan pislogok a plafonra, nehéz számomra, hogy a melegség tulajdonosára pillantsak.

Amikor megteszem, úgy érzem, meghalok.

-Szia, Bonnie - villant rám egy gúnyos mosolyt, mire gyomrom összerándul. - Remélem azért még emlékszel rám, akár mennyire is most más tesz boldoggá. Vagy már meg sem ismersz?

Szívem hevesen kezd el dübörögni a mellkasomban, ahogy azonosítom magamban a férfi arcát, és a mellette ülő, fejét lehajtó lányt, Sophie-t.

-Soph? - kiszáradt ajkaimmal formálom az elhaló szavakat, ahogy szinte halott barátnőmre nézek. Az egykoron erős, folyton bulizni vágyó barátnőmre. - Mi lett veled, édes Istenem?

Ajkába harap, és látok egy könnycseppet végiggördülni az arcán.

-Válaszolj édes, kérdeztek valamit - böki erősen oldalba a férfi, olyannyira, hogy már nekem fájdalmas. Soph azonban csak megrezdül a székén, semmi jelét sem mutatva érzésének. - Nem erre neveltem ezt a lányt. Úgy hallgat, mintha félnie kellene valamitől, mintha még lenne valamiért élnie. De már semmi értelme sincs nyomorult életének. Viszont legalább az ágyban jó - kacsint rám a férfi, azonban én igyekszek semmibe sem venni undorító modorát. Csak Soph-t nézem, aki annyira megtört, annyira sok bánat sugárzik belőle, hogy én is rosszabbul érzem magam tőle. Nem érdemel ilyen sorsot, mint amilyet ez az elmebeteg szánt neki. Ő egy életerős lány, aki imádja kiélvezni az életet. Talán csak most rossz fiú után nyúlt, aki megváltoztatta az életét.

-Semmi baj sincs, Bonnie - suttogja rekedt hangon Soph, alig hallhatóan. - Lucas mellett rendben vagyok. Nem kell értem aggódni, tudod, meg tudom védeni magam - egy fáradt mosoly fest száradt ajkaira, amik pirosan csillognak a fényben, ami a szobába vetül.

Fejemet inkább lehajtom, hogy ne kelljen a fájdalommal teli szempárába néznem. Ha neki fáj, nekem is fáj. Olyan, mintha a testvérem lenne, nem tudom elviselni a fájdalmát.

-Miért jöttetek? - kérdezem hirtelen, felpillantva Lucas-ra, akinek a vigyora nem tud lerohadni az arcáról.

-Igazából a barátodat jöttük látogatni, de mivel ő éppen élet-halál között lebeg, gondoltuk, addig elütjük itt az időt - nevet fel, és vállánál fogva közelebb húzza magához Sophie-t. Aki becsukott szemmel tűri. Valószínűleg nem mer ellenkezni.

-Zayn élet-halál között lebeg? - még csak most jut el tudatomig előbb kimondott mondata, és nem hagy belül nyugodni. Szóval megsérült. Súlyosabban mint én.

Haragszom rá, hiszen ilyen állapotba sodort minket. Haragszom rá, hiszen megölte azt az embert. És haragszom rá, mert ilyen ügyekbe van befolyása. De nem tudom letagadni a heves szívverésem, mikor hozzám ér, vagy egyszerűen valamilyen kedves gesztust mutat felém.

-Mindenért téged hibáztat..

-Miről beszélsz? Hiszen nem is beszéltél vele, akkor meg honnan tudod? - nézek rá kérdőn. Először tudom rendesen megnézni arcát, szerteágazó haját, ami egyáltalán nem előnyös. Szeme sötétbarna, csillog a sötétségben. Ha jönne velem szemben az utcán, biztosan nem bomlanék utána. Nekem már a buliban sem tetszett, fogalmam sincs, mi fogta meg benne Soph-t. Talán a sötétsége rejtélyes volt számára; csak akkor még nem ismerte.

-Elég régóta ismerem Zayn-t, hogy tudjam, mikor hibáztat kit. Igazad van, tényleg nem beszéltem vele, sőt, régóta nem is láttam. Pont mikor elraboltalak, akkor beszéltem vele utoljára. És valószínűleg most ki fog csinálni, mert megígértem, hogy hívom a csaj állapotáról, és hogy él még, de mégsem tettem.

Teljesen felébredek, kezd kimenni az álom a szememből. Már képes vagyok fontos dolgokra koncentrálni, és olyan kérdések ugranak be fejembe, amiket Zayn-től félnék megkérdezni.

-Zayn milyen szerepet tölt be köztetek?

Egy pillanatra meglepődöttség futja át vonásait, ahogy rám pillant. De látja szememben az elszántságot, hogy tisztán akarok látni, megismerni, Zayn mi is valójában.

-Nos.. Nem nevezném a banda fejének, mivel a fontos ügyeket nem ő intézi. Neki csak az marad, hogy végezzen azokkal az emberekkel, akik túl rosszat tettek nekünk. Ez ilyen egyszerű. Ha a főnöknek valaki nem szimpatikus, csak Zayn-t hívja, hogy intézze el. Ennyi - vonja meg a vállát, én azonban nem tudom ennyire egyszerűen túltenni magam a hallottakon.

-Körülbelül hány embert ölt már meg?

-Fogalmam sincs. Biztosan van pár, akikről nem tudunk, azok valószínűleg személyes ellenségei lehettek. Akiket mi szabtunk ki neki, az körülbelül 10, de ez nem pontos szám. Biztosan volt több is, akikre már nem emlékszünk.

Nincs időm felfogni a hallottakat, ideges kiabálást hallok kintről a folyosóról. Egy erős férfihang kiáltja, hogy defibblirátor kell a 102-es kórterembe. Ezt elengedném a fülem mellett, ha nem hallanám utána Zayn nevét. Majd az orvos reményvesztett kiáltását.

"Elveszítjük!"

Chapter 16: Halott, de nagyon is él

Zayn Malik:

Egész éjjel Bonnie mellett maradok, erősen szorítom a kezét. A mellette lévő gép másodpercenként csipog, jelezve, hogy még köztünk van, szíve még nem adta fel a harcot.

Ha már ő igen.

Néhány könnycsepp szárad selymes bőrére, ami a szemeimből szökik ki. Már százszor elátkoztam magam, amiért ilyen helyzetbe sodortam mindkettőnket. Hogy lehettem ilyen hülye? Nem voltam magamnál, mégis kocsiba ültem, és még azt a kibaszott rádiót is állítgatnom kellett. Soha nem fogom megbocsátani magamnak, ha komolyabb sérülése lesz, miattam.

Hiába szólítgatom, nem mutatja, hogy velem lenne. Az orvosok az operáció után orvosi kómába helyezték, hogy könnyebbé tegyék számára a miattam okozott fájdalmat. Hiába várom, hogy visszatérjen hozzám, nem mutatja, hogy velem lenne.

Ilyenkor annyira utálom ezt a tehetetlenséget. Csak várok, és reménykedek. Közben pedig felemészt a reménytelenség. A műtét után az orvos beszélt velem, elmondta, hogy lélekben fel kell készülnöm a legrosszabbra. A túlélési esélyei igen csekélyek, a kómából való felébresztés végzetes lehet számára.

Már ha megéli a felébresztést.

Fejemet kezére hajtom, és úgy engedem forró könnyeimet bőrére folyni. Hogy lehettem ekkora balfasz?

-Za..

Szemeim kikerekednek, az ujjaimat egy enyhe szorítás éri, mire felkapom a fejem.

Semmi életjel.

Csak egy szorítás volt?

-Bonnie – lehelem halkan, és közelebb hajolok hozzá. Ajkai hívogatóak, kellően teltek, és élénk rózsaszínűek. Mellkasa lassan emelkedik, ha az ember nem figyel, észre sem venné. Haja barna fürtökben esik a párnára, elterülve feje körül. Szemét behunyja, én pedig szinte kényszert érzek rá, hogy simítsam végig az arcát, hogy tekinteté újra csillogva, és játékosan rám emelje. – Ha hallasz, ha értesz, ha velem vagy, mondj valamit! Vagy csak szorítsd meg újra! Vagy bármit, csak tudjam, hogy itt vagy!

Újabb könnycsepp esik testére, ezúttal az arcára, ahogy felé hajolok.

Már megint balfasz voltam. Kértem, hogy mondjon valamit, akármennyire is kómában van.

Meg akarom csókolni. Érezni akarom azokat a telt ajkait az enyéimen. Kicsinál, hogy nem érhetek hozzá.

Úgy érzem, mintha érezné, hogy itt vagyok vele. Mintha tudná, hogy végig itt ültem, annak ellenére is, hogy pihennem kellett volna.  A műtétre is bementem volna, ha az orvos nem szól rám, hogy nem nekem való terület. Igaza van.

Miért van az, hogy mindig az ússza meg, aki miatt az egész történt? Nem neki kellene élet, s halál között lebegnie. Nem neki kellene előttem feküdnie, kómában lennie, szenvednie. Miattam van az egész, ezt nem tudom letagadni.

-Zayn..

Újra rápillantok, reménykedve. Száraz ajkait résnyire nyitotta, úgy formálta a szavakat. Így csábítóbb lett, kérlelve, hogy helyezzem enyéimet azokra a telt, száraz szájakra.

-Ne erőltesd, hogy pislogsz! Ne nyisd ki a szemed, ne beszélj! Próbálj meg visszapihenni. Itt vagyok – egy erőltetett puszit nyomok arcára, ami az ő illatától szikrázik. Az ő ellenállhatatlan, vanília illatától.

Nyel egyet, majd újra kinyitja ajkait. Tekintetem levándorol rájuk, de visszakapom, hogy a szemére nézhessek. Olyan lélegzetelállítóan gyönyörű.

Szemét hirtelen kinyitja, a régi mélykék szemek helyett most fagyos, hideg, üres, világoskék szemek pillantanak vissza rám. Hátrálok az üresség miatt, amit szemében látok. Mi a fasz?

-Zayn – hörgi, szájából egy vércsík indul állán lefelé, végigsúrolva a nyakát. Szemeim kipattannak, ahogy végignézek rajta. A világoskék, üres szemeken. A vércsíkon, ami már szája mindkét oldalén csurog lefelé.

Testemben teljesen megfagyok, hátrálok az ablak felé. Még csak most vettem észre a sötétséget a fagyos szobában.

-Gyere ide! – hörgi, és fejét vontatottan felém fordítja. Ha eddig nem lettem volna teljesen ideg, akkor mostanra az lettem.

Tétován kezdek felé sétálni, félve bármilyen reakciótól, amit ő közvetítene felém. Annyira félelmetes a vércsíkkal a nyakán, a világoskék, üres szemekkel.

Bonnie élőhalott volt. Bonnie halott volt.

Bonnie mégis felébredt.

Mi a fasz?!

-Bonnie, minden rendben? – beszartam, mint egy idióta fasz. De bazd meg, még sohasem kellett félnem egy élőhalott lánytól, aki nem mellesleg kómában van. Volt. Fogalmam sincs. – Hívjak orvost? Vagy… nővért? Öhm… mit csináljak?

-Gyere ide! – szól rám erőteljesebben, mire még jobban összeszarom magam. Felé lépkedek, már majdnem az ágyánál vagyok. Nem néz rám, tekintetével a plafont nézi, ajkából még mindig vörös vércsík folyik.

-I-Igen? – dadogom, és teljesen hozzá sétálok. Tudom, hogy ezt akarta.

-Magyarázd meg! – kiabálja, bár hangja inkább egy szörny hangjára hasonlít, annyira rekedt, és hörgő.

Szemöldökömet összeráncolva nézem őt, meg sem próbálom megérinteni.

-Mit? – teszem a teljes idiótát, mint akinek fogalma sincs, mit kellene megmagyaráznia. Valószínűleg a balesetről akar beszélni, de könyörgöm, felriadt a kómából, én pedig, mint a jógyerek, azon izgulok, nehogy megegyen a hangjával. Rémisztő.

Tekintetét felém kapja, belém pedig mintha villám csapott volna. Szemeiben lévő erek vörösre duzzadtak, pont úgy néznek ki, mint az enyéim, mikor erősen drogozott állapotba küldöm magam. Pedig Bonnie nem drogos. Bonnie most élő vagy halott?

-Nagyon jól tudod! – ordítja, és könyökét teste mellé teszi, hogy fel tudjon támaszkodni. Ez nekem nem lesz jó. Sürgősen le kell állítanom, ha jót akarok magunknak. Szólnom kellene az orvosnak, hogy Bonnie – nem is akár hogyan – felébredt a kómából. De ahhoz oda kellene jutnom a telefonhoz, ami pedig Bonnie másik oldalán van. Lehet, hogy közben felfal, és egészben lenyel. Kinézem most belőle, szívesebben teázgatnék Bin Ladennel, mint Bonnie-val „beszélgetni”. Talán ez csak előjáték, amíg éhesebb nem lesz, és nem lesz képes felfalni.

Ideje lenne leállni, az idióta gondolataimat az összes faszsággal az agyam hátsó részére küldeni, és inkább figyelni ennek a megőrült lánynak a mozgását felém.

Úgy mozog, akár egy robot, ahogy feláll az ágyról, és felém sétál.

-Tudod, miről beszélek, ne tedd itt a hülyét, hogy nem tudod! Ha nem babráltad volna azt a kibaszott rádiót, minden normális lenne, de neeeem, neked piszkálnod kellett! – hörgi képembe a szavakat. Közben én a fal felé indulok, háttal, Bonnie pedig követve mozgásomat, előttem sétál.

Felébredt a kómából, bassza meg! És itt járkál előttem, mintha minden teljesen rendben lenne. Most komolyan, valaki ébresszen fel ebből a kibaszott rémálomból!

 -Tudod most megint mit érzek? Nem, biztosan fogalmad sincs róla, hiszen nem neked kell megint kórházban feküdnöd! Annyi esélyt adtam már neked, de mindet eljátszottad. Annyiszor bocsájtottam meg neked, de mindig újabb, s újabb fájdalmat okoztál.

A falhoz szorít, tehetetlenül vonaglok. Pizsamájából előhúz valamit.

Egy éles tárgyat.

Pengét?

Ó, a szarba!

-Mivel megjelöltél engem, pontosan az első veled töltött reggelen, úgy gondolom, ideje visszaadnom ezt – elvigyorodik, és kezébe veszi alkaromat, és a bőrömhöz emeli a pengét. – Hogy mindig emlékezz arra a szemétre, akit mindig tönretettél.

Belenyomja a bőrömbe az éles fémet, és egy „B” betűt formáz, pontosan mint én, aki egy „Z” alakot vésett kezébe.

-Összetartozunk – közel hajol hozzám, szájából folyó vérének egy cseppje rám esik, mire elundorodom.

-Zayn! – a szobát hirtelen fény világítja meg, ahogy az ajtó kinyitódik. Mindketten a fény irányába fordítjuk fejünket.

Szúrós szemekkel nézek végig a férfin, aki szintén szikrázva néz engem.

Derek.

A szarba.