Chapter 2: Remegés

Sziasztok! Elképesztően sajnálom a késést, mármint pontosan 4 nappal ezelőtt volt új rész. Bah. 4 nap! AZ rettentően sok, még egyszer elnézést a késésért! :( Igyekszem pótolni, és olyan gyorsan írni a részeket, amilyen gyorsan csak tudom!x

Elnézést, tudom hogy rövid!!

Hatttalmas ölelés,
Eleanor Blue xx

Bonnie Larsson szemszöge:

A fejem elképesztően lüktet, ahogy reggel erős napsütésre ébredek. Fáradtan szorítom össze a szemeimet, arcomat a citrom illatú párnába fúrom. A takarót még jobban magam köré csavarom, lábaimat magzatpózba húzom.

Soph-t látom, mikor becsukom a szemeimet. Azt, ahogy a kanapén feküdt mellettem, szinte élettelenül. Ahogy hideg karja hozzáért az enyémhez. Szinte érzem, hogy újra végigfut rajtam az undor, s a félelem, akár hányszor belegondolok, mi lehet most vele. Remélem, hogy nem csinált vele semmit az a srác – azon kívül, hogy valamivel kiütötte őt, szerintem már semmi sem lehet rosszabb.

Mocorogni kezdek arra a tudatra, hogy mi van, ha a srác megerőszakolta őt? Hogy fájdalmat okozott neki, és én nem tudtam neki ott lenni, nem tudok vele ott lenni most, ilyen nehéz helyzetben.

Mintha én jobb helyzetben lennék.

Átfordulok a hátamra, kezeimmel mélyen megdörzsölöm a szemeimet. Nem akarok már aludni, de annyira fáradtnak érzem magam, és a szemeim is mindjárt lecsukódnak. A fejem lüktet – valószínűleg a szer utóhatása. Nem tudom, mit adtak be, de az biztos, hogy azonnal elájultam tőle.

-Jó reggelt, szépségem – egy rekedt férfihangot hallok meg.

A szemeim kipattannak, a szívverésem is heves lesz. Basszus. Egy idegen férfi ágyában fekszek, és ez eddig eszembe sem jutott.

-Jól aludtál? – közelebb sétál hozzám, nekem pedig minden lépése után gyorsul a szívverésem. Ki ez a férfi, és miért vagyok én itt?

Próbálok kiköhögni valami értelmes választ, de hangom cserbenhagy. Feljebb csúszok, hátammal az ágytámlát támasztom. A térdeimet felhúzom, a kezeimmel körbeölelem őket. Kicsit biztonságosabban érzem magam, de látom, ahogy Zayn közelít felém, csak még jobban félek.

-Még mindig nem kell félned tőlem – mosolyodik el halványan, és leül az ágyra. Még messzebb próbálok tőle csúszni, annyira messze, amennyire csak lehet. Félek tőle, félek, hogy bántani fog, vagy újra bedrogoz. – Legalább csak mondj valamit, hogy tudjam, hogy van még hangod – nevet halkan, nekem pedig a gyomrom összeugrik a rekedtes nevetésétől.

-Hol vagyok? – kérdezem halkan, szememet folyamatosan rajta tartom. Egy pillanatra felnéz a szemembe, és elmosolyodik.

-Nálam.

A szívem összezsugorodik, ahogy a csillogó barna szempárba nézek. Játékosan csillognak, ajkaival egy apró mosolyt formál.

-Elraboltál – lehelem halkan, és még feljebb csúszok.

Alig észrevehetően bólint, és megnyalja ajkait. Szemeim reflexszerűen pillantanak rózsaszín nyelvére, ami pirosló ajkain siklik.

-Miért tetted? – kérdezem halkan, és felnézek az arcára. Annyira kifejezéstelen férfi néz vissza rám, hogy az már fáj belül. Szám kiszárad, és fejemet inkább lehajtom, hogy ne kelljen az arcára néznem. Fáj minden pillanat, amikor rá nézek.

-Azt akartam, hogy velem legyél – válaszolja gyorsan.

-Ezt kivitelezhetted volna másképpen is, nem gondolod? – kérdezem bosszúsan. – Miért kellett elrabolnod ahhoz, hogy velem legyél?

-Változtatok – mondja gyorsan, és hirtelen ujjakat érzek a bokámnál. Erősen előre ránt, így én a matracra esek. Azonnal fölém mászik, térdeivel közrefogja a derekamat, hogy ne tudjak mozogni alatta. – Azt akartam, hogy csak velem legyél.

-Eressz el – suttogom halkan, és mocorogni kezdek alatta.

-Ha tovább mocorogsz, még keserűbb sorsod lesz – nyögi lélegzetvisszafojtva, és egy pillanatra becsukja a szemét.

Lélegzetem a torkomban akad, és lélegezni is elfelejtek. Még keserűbb sorsod lesz.

-Bántani fogsz? – remegve kérdezem.

-Ha úgy viszonyulsz hozzám, akkor igen – magyarázza, ujjaival az arcom puha bőrét simogatva.

-Mit akarsz velem csinálni? – nyögök fel keserűen, és megpróbálok feljebb csúszni.

-Akármit – mosolyodik el, és kezeit a derekamra vezeti. Erősen tart, hogy ne tudjak mozogni alatta. Ahogy hideg ujjai a puha bőrömhöz érnek, libabőr fut át rajtam, és nem tudom visszatartani a számon kiszökő nyögést. A reakcióm magabiztosabbá teszi, arcára egy magabiztos mosoly kúszik fel. Ajkait gyorsan nyomja az enyémekre, míg én lesokkolódva fekszek alatta. Ajkaim elnyílnak, utat engedve Zayn törtető nyelvének, ami azonnal számba férkőzik.

Kezeimet a mellkasához vezetem, hogy eltoljam magamtól. A takaró még mindig közöttünk van, és most kivételesen örülök, hogy valami megakadályozza Zayn-t.

-Le akarlak vetkőztetni – morogja a számba, és ujjait felvezeti a hasam mentén.

-Hagyj – nyögöm kétségbeesetten, mocorogni próbálok, ahogy ujjaival a mellemet kezdi simogatni. Pólómat feljebb húzza, így kebleim fedetlenek számára.

Én a buliban még viseltem melltartót.

-Te átöltöztettél? – kérdezem akadozva, és erősebben próbálom eltolni magamtól.

Karjára támaszkodik, és fejét felemeli a számtól. Csillogó barna szemei az enyéimet nézik, és egy apró, sunyi mosoly fut át vonásain.

Alig észrevehetően bólint, és közben az ajkait nyalja. A mosolya egyre magabiztosabb lesz, ahogy sápadt, falfehér arcomra néz.

-Láttál meztelenül – motyogom elpirosodva, testemmel kicsúszok alóla.

-Nem te vagy az első, hidd el – nyafog, és testem után kap. Derekamnál fogva visszadob maga alá, mire egy sikoly hagyja el a számat. – Mellesleg jó volt felfedezni a tested minden pontját, édes.

Az ajkamba harapok, és próbálom legyűrni a torkomban a gombócot. El akarok innen tűnni, minél messzebb ettől a férfitól, akinek már semmi sem titok a testemből. Látott úgy, ahogy nagyon nem akartam, hogy lásson engem.

Légzésem még mindig akadozik, ahogy Zayn egy futó puszit nyom az arcomra, és karjánál fogva ellöki magát a matracról. Szemeimmel beiszom izmos mellkasának minden részletét, a tetoválásokat, amik – elég nehéz bevallanom magamnak –, de gyönyörűen mutatnak izmos mellkasán.

-Gyere – nyújtja felém a kezét mosolyogva, én pedig az ajkamba harapva fogadom el a kezét. Hagyom, hogy felhúzzon az ágyból, megcsodálom a kezén kidülledő izmokat, ahogy egy kezével húz fel engem.

-Menj a tükörhöz – suttogja, fejével az egész alakos tükör felé biccent.

Tekintetem a tükörre szegezem, és esetlenül kezdek el lépkedni felé. Hallom, hogy jön utánam, de nem merek hátranézni. Félek, hogy azzal is csak azt érném el, hogy újabb „még keserűbb” sorsom lenne.

-Állj elé – utasít halkan, kezeit a derekamhoz vezeti.

Testemmel a tükör felé fordulok, de szemeimet inkább azonnal be is csukom. Utálom látni, hogy Zayn mögöttem áll, egy önelégült mosollyal az arcán.

-Nyisd ki a szemeidet, édesem – lehelete csiklandozza a nyakamat, mire megerőltetem magam, és résnyire kinyitom a szemeimet.

-Jól mutatunk együtt, nem? – mosolyogva kérdezi, fejét a vállamon pihenteti.

-Nem – lehelem halkan, mire érzem, hogy kuncog.

-Add a kezed – mellém lép, és kezébe veszi az alkaromat. Számat eltátom, ahogy nézem, hogy a hátsó zsebéből elővesz valamit.

Egy kést. A szarba…

-Csak hogy még jobban mutassunk – mosolyodik el, és a bőrömbe egy „Z” alakot vés. A könnyeimnek nem tudok parancsolni, kitörnek a szememből, ahogy az ereimből kifolyó vércseppekre nézek.

Megjelölt engem.

-Hogy mindenki tudja, hogy az enyém vagy – egy apró puszit ad az arcomra, majd mosolyogva kilép a szobából.

Mibe kevertem magam.

Chapter 1: Elrabolva

Kész is az első rész, remélem, tetszeni fog xx

Bocsánat, ha rövid lett, és a hibákért is bocsánat x

-Igazad volt, Havanna tényleg elképesztő – mosolygok elégedetten a barátnőmre, és a vállam fölött hátranézek rá. – Komolyan, az eddigi legjobb ötleted volt, hogy utazzunk ide.

-Ugyan már, Bonnie, sokkal jobban ismerlek téged, mint azt te gondolnád – mondja egy huncut mosolyt villantva felém. Az egyik fotelre bök, én pedig bólintok. – Szerintem Havannánál nincs jobb hely a világon egy szerelmi bánat kezelésére.

-Miért? – kérdezem meglepetten, és leülök mellé.

-Mert a kubai pasik elképesztőek – sóhajtja álmodozva, és egy nagyot kortyol a koktéljából. – Nézd mondjuk azt – bök az egyik srác felé, aki a pultnak támaszkodik, és valami olcsó poénon röhög.

-Nem – csóválom meg a fejem nevetve.

-Hagyd már! Heverd ki végre Jake-t, és szórakozz!

-Négy évig voltunk együtt, Soph – sóhajtok, és megcsóválom a fejem. Nem hiszem, hogy tudja, milyen nehéz kiheverni egy négy éves kapcsolatot. Mivel neki eddig csak egy komolyabb kapcsolata volt, a többi egy éjszakás kaland volt számára. Így persze, hogy nem érti, miért fűz még mindig valami Jake-hez.

-Négy év.. – mondja, kicsit bosszúsan. – Az pont annyi idő, hogy megund a másikat.

-Igen, talán neked – nevetek fel, kissé kínosan. – De nekem..

-Tudom, a mindened volt – forgatja a szemét.

Aprót felnevetek, és én is kortyolok egyet a koktélomból. Havanna egészen tetszik, és – bár először nem akartam eljönni –, a buli is elviselhető. Igaz, az utóbbi időben – pont, mióta Sophie-val vagyok – nagyon megkedveltem azt az életformát, amit csak az alkoholok, és a bulik tesznek ki. Kedvelem azt az állapotot, amikor nem tudsz gondolkodni, és fogalmad sincs, hogy miért, mégis jó kedved van. Olyankor sokkal oldottabb az ember, nincsenek gátlásai, szabadon tud bárkivel ismerkedni.

-Bonnie – súgja nekem oda halkan, mire felé fordulok. A szívószálja végét rágcsálja, miközben huncutul mosolyog.

-Hmm? – felvont szemöldökökkel kérdezem.

-Látod azt a srácot? – azt a srácot, akit percekkel ezelőtt nekem szánt, persze, hogy látom. – Szerinted…?

-Menj oda hozzá – nevetve biztatom, és aprót ütök a hátára, biztatásképp.

-Már most szerelmes vagyok belé – sóhajtja, és koktélját az asztalra téve, feláll a kanapéról.

Mindig is irigykedtem Sophie magabiztosságára. Bennem mindig volt gátlás – kivétel, mikor részeg voltam. Ő azonban mindig mert kezdeményezni, amit nagyon csodálok benne. Tipikusan az a lány, aki a fiúknak kellene – akár egy éjszakára, akár nem.

Halványan mosolygok, ahogy Sophie-ra nézek. Már ő is a pultnál áll a srác előtt, a fiú pedig csillogó szemmel néz végig rajta. Nem féltem Soph-t, tudja ő, hogy mit csinál. Neki az olyan kapcsolatok jönnek be, amit csak egy éjszaka tesz ki, akkor nincs miért féltenem őt.

Hallom őket nevetni, mire én is elmosolyodom. Soph mindig megtalálja mindenkivel a közös hangot, nagyon kevés idő alatt. Még egy tulajdonsága, amit irigylek benne. Nekem rengeteg idő kell ahhoz, hogy valakivel normálisan tudjak beszélgetni, vagy pusztán csak szóba állni vele. Neki mintha minden olyan egyszerű lenne, mintha erre született volna.

Odabújik a srác mellkasához, amit csak egy egyszerű fejrázással reagálok le. Nem szólok neki, hogy csupán csak pár perce ismerik egymást, mivel felesleges lenne bármit is szólnom. A saját élete, olyan dolgokat tesz, amik neki szimpatikusak, én pedig csak egy ember vagyok az életében, aki visszaragadja, hogyha hülyeséget csinálna.

A fiú valamit súg a fülébe, Soph pedig felnevet. Nem is akarom inkább tudni, mit mondhatott neki, inkább az asztalon pihenő telefonomért nyúlok. 5 új üzenet. Sóhajtok, mielőtt megnyitnám őket. Jake küldte az összeset.

„Bonnie, beszéljük meg kérlek!”

„Bonnie, én szeretlek..”

„Ő mászott rám!”

„Csak egy csók volt, nem jelentett semmit.”

„Hiányzol.”

Aprót elmosolyodok az üzenetein. Valószínűleg nem jelentett neki sok időt, hogy bepötyögje az egyszerűbbnél egyszerűbb szavakat. Volt rám vagy úgy 10 perce, a többit kitöltötte más.

Igazából én szakítottam vele. Ráfogtam arra, hogy egy idegen lányt csókolt, de igazából nem az volt a fő ok – nem értettünk egyet, semmiben sem. Másak voltak az elképzeléseink a jövőről; én vele akartam lenni, életem minden percében. Ő tipikusan az a srác, akivel nem volt érdemes kikezdenem. Igazából fogalmam sincs, hogy húzhattuk ezt a kapcsolatot 4 évig, annyira mások voltunk.

-Bonnie, mi most megyünk, nem baj? – valami érdes hang mondja a nevem.

Felnézek a kijelzőről, és megütközve nézek a fiú alakra. Az a srác, akivel Soph az előbb még boldogan nevetgélt, most vigyorogva tartja kezében a félájult lányt. Soph haja csapzott, szemeit csukva tartja. Mintha egy élettelen baba lenne, bőre sápadt, és ha a fiú nem tartaná, akkor elesne. Annyi erős sincs benne, mint egy beteg emberben.

-Mit csináltál vele? – dadogom kétségbeesetten, az ereimben kihűl a vér. Az agyam folyamatosan kattog, minden féle gondolat fut át a fejemen. Pillantásomat kerülöm Soph-ról, fáj minden egyes pillanat, ahogy ránézek.

-Szórakoztunk csak – mosolyog, és közelebb lép hozzám. – Vagy inkább csak én, ő csak tette a dolgát. – vigyorogva ledobja Soph-t mellém a kanapéra, ő pedig másik oldalamra lép.

-Mit csinálsz? – a szavakat nem tudom magamban tartani, mintha agyam külön működne tőlem. Egész testemben remegek, ahogy érzem Soph hideg kezeit az enyémnek ütközni.

-Maradj itt, ha jót akarsz magadnak – mondja halkan, és leveti magát mellém. – Mert.. jönni fog egy ember, akinek nagyon fontos leszel.

-Ki vagy te? – lehelem halkan, és messzebb csúszok. Az alkohol tisztán érezhető a leheletében, ami undorító.

-Cica, túl sokat kérdezel – vigyorog rám, és feljebb tűri kardigánom puha anyagát. Keze forró, ahogy végigvezeti mutatóujját a bőrömön.

-Menj el – utasítom remegve, félek, hogy a hangom cserben fog hagyni egy idő után. Messzebb csúszok tőle, de döntésemet azonnal meg is bánom; remegő testem találkozik jéghideg, ájult barátnőmmel. Már nem tudok hova csúszni, undorodom attól a sráctól.

-Majd miután elvégeztem a feladatom, elmegyek – mosolyog rám. A fogai sárgák, ami még undorítóbbá teszi őt a szememben. De azzal, hogy a barátnőmet ájulttá tette, végleg kicsapta nálam a biztosítékot. Nem értem, az ilyen emberek az ilyeneket miért csinálják. Az örömet okoz nekik, hogy ártatlan lányokat tesznek gyengévé?

-Mit csináltál vele? – halkan kérdezem, figyelmemet a fiúra irányítom.

Mosolyogva megrázza a fejét, és körülnéz. Minden ember, aki a buliban van, szórakozik – nevet, és iszik. Miért nem veszi észre senki, hogy egy bűnöző üldögél velünk?

-Zavart – mosolyog, és valamit előhúz a zsebéből. – És te is.

Tekintetem a karomra siklik, amit ő erősen markol a kezével.

Megugrok, ahogy a tű hegye súrolja a csuklómon a bőrt. Megpróbálom a kezemet elhúzni az erős szorításából, amire ő szorít még egyet a fogásán.

-Ha ellenkezel, jobban fog fájni, csillagvirág – szűri ki a szavakat a fogai között, és a tűt keményen az erembe nyomja.

Sikítani akarok, de számat befogja a kezével. A tű szorít az eremben, szétfeszítve az egész alkaromat. Bénulás fut át minden pontomon, érzem, hogy a szer, amit belém nyomott, azonnal hatni kezd. A tekintetem sötétedik, a fejem fájni kezd.

Ne, Bonnie, tartsd magad. Ki tudja, hova fognak vinni, ha elájulsz.

Hiába mondom magamban, hogy tartsam magam, érzem, hogy a fejem lüktetni kezd, a szemeim hirtelen nehezek lesznek.

Nem tudok erős lenni.

-Jó kislány – súgja, és kihúzza a tűt belőlem. Nem tudom kontrollálni a testem, ernyedten esek az ölébe, és érzem, ahogy teste megremeg.

Felkap az ölébe, én pedig nem tudok tiltakozni. Nem is lenne semmi értelme, hiszen ő férfi és sokkal erősebb nálam. Akkor csak még jobban felhúznám, amit pedig nagyon nem akarok.

Gyorsan halad velem, gyomrom minden lépésére a vállába fúródik, de most túlságosan élettelen vagyok ahhoz, hogy nyöszörögjek a durva érintés miatt.

Csak remélni tudom, hogy a barátnőm is velünk van.

-Azt hittem, már sohasem fogtok ideérni – egy bosszús férfihangot hallok. Kényszerítem magam, hogy nehezen kinyissam a szemeimet.

-Siettem, ahogy tudtam, Zayn – próbálja kimagyarázni magát a srác. – De ezek a kis ribancok nagyon tiltakoztak.

-Hol a másik? – hangja dühösebb lesz, mire újra rettegés fut át rajtam.

-Azt mondtad, neked csak ő kell – magyarázza. – Így a másikat hazaviszem, és az enyém lesz.

Soph..

-Majd néha adj róla életjelet. Nem szeretném, ha Bonnie egy gyilkosnak hívna – mondja nyersen, és érzem, ahogy óvatosan letesz a válláról. Össze akarok esni, a gondolataim kezdenek kitisztulni körülöttem.

Valaki megfogja a kezemet, és segít nekem, hogy ne essek össze. Most kivételesen jól jön, de biztos, hogy csak azért gondolom így, mert még mindig a szer hatása alatt vagyok.

-Vigyázok rá, megígérem – a srác hangját már messzebbről hallom, így már csak Zayn kezeiben állok.

-Gyere – súgja, gyengéd hangjától felfordul a gyomrom.

Nem értem – most raboltak el, akkor mégis miért ilyen gyengéd velem?

Kicsit jobbra mozdít, én pedig mozdulok utána. Lábaim, mintha megmerevedtek volna, követik a testem, kezeit biztonságosan helyezi a hátam köré.

Egy székre tesz rá, és becsukja az autót. Remegnem kellene, izgulnom, hogy hová visz, de most nem félek. Lehet, hogy még mindig a szer hatása, de valahogy azt érzem, hogy biztonságban vagyok vele, és nincs félnivalóm. Vagy egyszerűen csak naiv vagyok.

Az egyetlen dolog, amiért félek, az csupán az, hogy mi lesz Soph-val.

A motor hirtelen felbúg alattam, az autó pedig elindul. Álmos vagyok, szemeim nehezek. Mégis kinyitom őket, és pislogva nézek körül a férfiillatú autóban.

Nehezen jobbra fordítom a fejem, és tekintetem akkor találkozik először Zayn-ével.

Elmém még mindig nem tiszta, az agyamban rengeteg dolog leforog azon pillantás alatt. A fejemet el akarom fordítani, el Zayn-től, de valahogy nem tudom. Szemeimmel beiszom a látványát, és csak nézem őt.

Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen gyönyörű férfi hogyan volt képes elrabolni valakit.

-Ne nézz, szépségem, mert akkor tuti fának csapódva fogunk meghalni – nyög fel hirtelen, én pedig erősebben próbálkozom nyitva tartani a szemeimet.

Már most imádom a hangját.

Szemeimnek nem tudok parancsolni, lecsukódnak, pedig erősen próbálkozok, hogy nehogy elaludjak. Ébren szeretnék maradni, mert akkor tudok tiltakozni, ha akarnak velem csinálni valamit.

-Aludj nyugodtan, nem foglak bántani – súgja halkan, érdes hangjától kiráz a hideg.

Próbálok hinni neki, ezért engedem, hogy szemeim mélyen becsukódjanak, és hagyom magam elaludni egy idegen, emberrabló férfi autójában. Aki nem mellesleg gyönyörű.

Chapter 0: Prológus

Prológus

"És ó, eljönnek a napok, amikor értelmet nyer az élet, értelmet nyer a halál."

__________________________________________
__________________________

Csak egy lövés volt.

Az erdő közepén vagyunk, ketten. Testem ernyedten esik az avarba, arcom eltorzul a fájdalomtól, ahogy fejem a kemény földnek csapódik. Tudom, hogy most örül, hogy végre úgy lát engem, ahogy én akartam látni őt minden egyes nap, amikor a foglya voltam. 

A vér terjed az avarban, szinte patakként folyik az ősz színű levelek sokasága között. Szememet behunyom, és élvezem azt az új fajta fájdalmat, ami egyre növekszik testemben.

Beletúr éjbarna hajába, kezéből tehetetlenül esik a fém fegyver. Pillantását elkerüli megsebzett testemről. Szégyenli magát?

-Bocs - nyögi nehezen, és sietve távozik. Feszélyezve nyögök suhanó alakja után. Várom az új pisztolydurranást, de nem hangzik fel semmi. Minden, mindenki visszatér a normális állapotába.

Csak éppen én nem leszek már normális többé.