Chapter 18: Megóvni

Köszönöm szépen Bea Styles-nak! :)<3

Szabályok:

1. Írj magadról 11 dolgot.

2. Válaszolj 11 kérdésre.

3. Írj 11 kérdést.

4. Küld tovább 11 embernek.

Magamról:

-Nem tudom, miért ide írom ezt a díjat, mikor külön van olyan, hogy "Díjak."

-Most nem tudok gondolkodni.

-Szünet vaaaan.

-Most ettem dödöllét (rengeteg dödöllét!), és hányingerem van.

-Értem a kémia számolást. Whoa.
-Mindjárt 16 leszek.
Nem tudok többet.

Válaszok:
-Hogyan vélekedsz a saját írásaidról/munkáidról? Botrány :D
-Vannak olyan emberek, akik szerinted becsületre méltók,esetleg példaképként szolgálnak a fiatalság számára? Bármilyen embert feltudnék ide sorolni, rengeteget. Mindenki, aki nagyot alkotott, példakép lehet, hiszen úgy érték el a céljaikat, hogy nem adták fel, és ez egyfajta motivációként szolgálhat.
-Te a fiatalok melyik kategóriájába sorolnád magad?
 -tanulós, szorgalmas, okos és kitartó: -
 -bulizós, nemtörődöm, felelőtlen: -
 -átlagos, magának való, egyedi: talált, süllyedt.
-Volt már olyan könyv/film, ami inspirált?  Tökéletes kémia <3
-Szerinted a 13-16 éves korosztály mennyire művelt? Tudnának válaszolni alap műveltségi kérdésekre? Nekik annyira terjed ki a műveltség, hogy tudják mit jelent a felhasználónév, a jelszó. Persze vannak kivételek, de annyira megváltoztak a tinédzserek, hogy az borzasztó. (Mondom én, a 15 éves fejemmel, lel.) Van iPhone-od, "menő" vagy. Nem alkottál semmit, nem tudsz felmutatni semmit, de ha van valamilyen "i" cuccod, tudsz érvényesülni köztük. Persze, vannak kivételek.
-Kitudnál emelni egy olyan embert, aki szerinted maradandót alkotott a maga módján? -
-Szoktak neked "rajongói üzeneteket" küldeni, esetleg kérésekkel előállni? Ha egy olvasómmal beszélek Facebook-on, szoktam kedves üzeneteket kapni, amiket nagyon köszönök <3
-Az érettségi/diploma mivel szeretnél foglalkozni? Újságíró szakma nagyon vonz, valamint a nyelvek.
-Mennyi időt szoktál írással tölteni? Képes lennél napokon keresztül ülni a számítógép előtt és csak pötyögni? Általában 1-2 óra. Dehogyis!
-Hogyan képzeled el Magyarországot 20 év múlva? Lehetne ennél rosszabb?
-Szerinted van normális jövője annak, aki itthon szeretne a későbbiekben boldogulni? Nincs, semmi esélyt sem látok rá. mindenki, aki teheti, költözzön el innen. Szegény Orbán Viktor. Remélem nem olvas Zayn-es blogokat, és nem talál rá erre :D. De tényleg, úgy romlik itt minden, aki ide akar jönni, annak egyszerűen annyit mondok, "Nem éri meg ide jönni", és nem jön ide.

Kérdéseim:
3 kérdés:
-Mi az, ami inspirál?
-Mikor regisztráltál a Bloggerre?
-A családi körödből egy ember, akire felnézel?

Küldöm:
Patrícia

_________________

_________

CHAPTER 18 - MEGÓVNI

Amint kezd a helyzet realizálódni fejemben, és amint elképzelem, hogy Zayn élet-halál között lebeg, úgy pattannak ki szemeim, és úgy lesz szapora a pulzusom. A csöveket, amik a géphez kötnek engem, ami folyamatosan csipog mellettem, úgy szakítom le kezeimről, mintha az életem múlna rajta. Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok abban az állapotban, hogy mozogni tudjak. Fejem lüktetni kezd a hirtelen felállástól, fekete pontok borítják el az elém táruló padlót. Lábaim bizonytalanul remegnek, de képesek megtartani, amíg nehezen az ajtóig csoszogok. Lucas párszor kezem után nyúl, azonban én összeszedve minden erőmet, ellököm magamtól. Nem akarom, hogy pont ő segítsen nekem elérni célomat.

-Bonnie, állj meg! – próbálja remegő hangját elfedni az agresszióval, amit kimutat irántam.

Lesajnálóan nézek vissza a hátam mögött, elkapom Soph tekintetét. Az ajkába harap, megcsóválja a fejét, szemében a félelem könnyei csillognak. Most miért félt engem mindenki?

-Miért állnék meg? Ti sem gondoljátok komolyan, hogy csak úgy egyedül hagyom, mikor a legnagyobb szüksége van rám. Inkább ti is jönnétek segíteni neki, ahelyett, hogy itt ültök és engem utasítgattok! – beszélek összefüggéstelenül. Minden, ami kibukik belőlem, pusztán rizsa, aminek az aggodalom az oka. Annyira félek, mint még soha életemben. Jobban, mint amikor Zayn először pillantott rám, és elgondolkoztam, milyen helyzetbe is kerültem. Mára ezeket már elfelejtettük, sötét emlékként tekintünk vissza rá a múltban.

-Nem hiszem, hogy Zayn-t ilyen állapotban szeretnéd látni! Legalább ennyi eszed legyen, bolond lány! – szól rám erőteljesen Lucas, kihívóbban nézek vissza, felé. Szemei szikrát szórnak felém, ahogy tekintetem keresi, s mikor megtalálja, arca ellágyul, és kinyújtja felém a kezét. – Gyere vissza, az orvosok biztosan mindenről fognak minket tájékoztatni mindenről.

Duzzogok, mint egy kisgyerek, és egy pillanatig visszafordulok feléjük. Ez éppen elég arra, hogy Lucasból egy bólintást csikarjak ki, és elég egy pillanat, hogy figyelmét elveszítse rólam. Sietve megfordulok, és a lehető leggyorsabban surranok ki a szobából. Lucas utánam kiabál, de minden erőmet lábaimba küldöm, hogy elbírják vékony testemet a 102-es kórteremig. A fekete pontok még mindig a padlót tarkítják, nem akarnak eltűnni onnan. Csak egyetlen cél lobog szemeim előtt, és az ad nekem elegendő erőt ahhoz, hogy gond nélkül tudjak sietni a kórterem felé.

-Bassza meg! – hallom magam mögött Lucas elhaló káromkodását, ahogy igyekszik utánam jönni. Csak mosolygok, és bár tudom, hogy utol tudna érni, mintha mégsem akarna. Azt érzem, mintha bizonyítanom kellene neki Zayn iránti hűségemet. Hogy ilyenkor is mellette vagyok, és nem csak akkor, amikor ő rángat magával.

A kórterem előtt kissé félve állok meg, és mélyen az ajkamba harapok. Akarom látni azt a látványt, ami bent fogadna? Akarom látni Zayn testét, ahogy éppen azért küzdenek, hogy visszahozzák az életbe?

Hirtelen megugrok, ahogy az ajtó kinyitódik előttem.Leblokkolok, és pislogva pillantok fel a vézna orvosra.

-Miss Larrson.. – nyögi fáradtan, a kezében tartott mappát a combjához vágja. – Megmondtam magának, hogy pihennie kell. Miért kel fel állandóan? Tudja, hogy nem félek beadni magának dupla annyi altatót. – kilép a szobából, az ajtót becsukja maga mögött – így kizár engem a bent zajló eseményekből.

Megforgatom a szemem, és meg kell kapaszkodnom a falban. A fekete pontok most az orvos hófehér köpenyét támadták meg, eloszolva rajta. A fejem lüktetni kezd, a lábaim bizonytalanul remegnek testem alatt.

-Látnom kell..őt.. – szűröm ki a szavakat összeszorított ajkaimon keresztül, majd kényszert érzek rá, hogy alsó ajkamba harapjak. – Nekem..be kell hozzá jutnom.

Az orvos sóhajt egyet, és közelebb lép hozzám, a könyökömnél fogva stabilan tart, nehogy oldalra essek. Teljesen kimerültnek érzem magam, mégis be szeretnék menni a zárt ajtó mögé, hogy fogjam a kezét.

Talán utoljára.

-Visszakísérem a szobájába – súgja halkan, s gyengéden. Erőtlenül biccentek, és most kivételesen hagyom, hogy azt tegye, amit abszolút rossznak vélek – visszavinni a szobába, ahol a félholt barátnőm, és a pszichopata barátja van.

-Mi a faszért hoztad ide? – kiabál Zayn Lucasra, és fenyegetően közelebb lép hozzá. Szemei szikrát szórnak a fiatal fiúra, aki erős tekintettel tűri, hogy megfélemlítse.

A hely félelmetes, a tagok félelmetesek; Lucas azzal az indokkal hozott ide engem, hogyha Zayn elrejti előlem fél életét, akkor ő megmutatja a zord valóságot.

Eltakarta a szemem, mikor Zayn halálra vert egy embert.

-Látnia kell téged, Zayn! Tudnia kell, milyen vagy valójában, és.. – a mondat félbeszakad, lóg a levegőben – egy hangos csattanás félbeszakítja. Zayn ökle fájdalmasan ütközik Lucas állával, mire aprót felsikítok, és szám elé kapom a kezem, hogy visszafogjam feltörő sírásom.

-Vidd innen – Zayn hideg hangja megijeszt, úgy beszél rólam, mintha holmi tárgy lennék, egy szemét, amit a kukába kell dobnia. – Kibaszottul gyorsan.

-Nem mered felvállalni előtte az életed? Zayn, így az egész hazugság. Minden, amit elértél, megsemmisül – Lucas mellém lép, kicsit nekem dől, egyensúlya meginog. Hálás vagyok neki, hogy mellettem áll, mert érzem, mindjárt hánynom kell a sok stressztől – Úgy fogja fel, hogy titkolsz előle valamit, vagyis hogy hazudsz.

-Mert te kurvára tudod az érzéseit! – ordítja Zayn, mire reszketni kezdek, és önkontrollomon kívül bújok hozzá Lucas mellkasához. – Vidd haza, nem kell látnia mindent.

Lucas morog egyet, nem merek felnézni mellkasából, inkább pólója puha anyagára engedem könnyeimet. Ez nem az a Zayn, akit megismertem. Teljesen kifordult önmagából, mindig is tudtam, hogy durva az a jelen, amiben ő él, de ennyire messze én sem gondoltam.

-Rendben Zayn. Ha ezt akarod, akkor hazaviszem. De ne hazudj neki tovább.

-Menj már bazd meg! – kiabál rá, mire végre kiszakad belőlem egy erőteljes zokogás. Annyira más, annyira durva. Mintha nem ő lenne.

Lucas az autóhoz kísér, amivel ide jöttünk. Hiba volt, hogy engedtem, hogy idecipeljen. Eljött hozzám, szinte könyörgött, hogy hadd menjek el vele, mert Zayn egy bonyolult üzletet bonyolít le itt – azt akarta, hogy tisztában legyek azzal, ami rám vár, ha engedek Zayn csábításának.

-Mi lesz tovább, Lucas? – pityeregve kérdezem, mikor mindketten elfoglaltuk helyünket az autóban.

Lucas felsóhajt. – Fogalmam sincs. Valószínűleg most a szart is ki fogja verni belőlem. De legalább tudod az életét, amit egész eddig titkolt előled, nem igaz?

-Nem akarom, hogy megverjen – vallom be suttogva, kínomban az ujjaimat kezdem piszkálni.

-Bonnie, fordulj ide – mondja elhalóan, mire fejemet felemelem, és felé fordítom. Akkor veszem észre arcát borító sebeit, amik biztosan az idő folyamán keletkeztek bőrén. Tudom, hogy ő is számos harcban részt vett már, nyugodt külseje ellenére is. Nem tudná letagadni a bandához kötődő szálait. – Biztosan van még pár dolog, amit Zayn nem mondott el neked. Ennek valószínűleg oka van, és… Mindegy, szeretnéd őket hallani?

Meggondoltság nélkül bólintok.

-Tudod… Kezdetben Zayn egy mihaszna kis semmi volt, mikor hozzánk került. Az volt a feladata, hogy – Lucas fájdalmasan nyel egyet –, meg kellett ölnie valakit, aki nagyon fontos volt számára.

-Ki volt az az ember? – tekintetem teljesen az övébe vésem, szívem hangosan dübörög mellkasomban.

-Te.

Hallom sikításomat, ami elmosódik a sötét, kihalt szobában. Szemeim kikerekednek, szívem hevesen dobog mellkasomban. Csak egy rossz álom volt semmi több – győzködöm magam. Kezeimből csövek lógnak ki újra, de a biztonság kedvéért megmozgatom ujjaimat, hogy tudjam, felkeltem.

Vajon az álmomban Lucas igazat mondott? Zayn tényleg megölt valakit, és ez a valaki én voltam? Nem értek semmit.

-Bonnie, jól vagy? – kérdezi egy rekedt hang mellőlem.

Ösztönösen összerezzenek a hangra, álmom beli emlékeim démonként férkőznek fejembe. A hang, ami annyira ordibált Lucasra, a kéz, ami súlyos nyomot hagyott Lucas állán.

-Bonnie – látom sötét alakját, ahogy felém közeledik. Hirtelen érintést érzek a kezemen, ahogy gyengéden megfogja ujjaimat, és összekulcsolja az övével. Megpróbálom elhúzni onnan, ismerem ezt az érintést, ezer közül is felismerném.

-Ne félj, nem bántalak.

Szemeimet összeszorítom, kétségbeesetten tiltakozok az ellen, hogy engedjem a démonjaimat eluralkodni felettem. Az álmom rabja lettem.

-Zayn, ha te vagy…

-Én vagyok.

Telt ajkait érzem homlokomon, mire egy könnycsepp gördül ki szememből. Álmom győzedelmeskedett érzelmeim felett. Ezt a harcot elvesztettem.

-Hogy kerülsz ide? – tekintetét keresem, de csak a csillogó szempárt találom, ahogy fénylik a sötétségben.

-Áthoztak ide, mert mondták, hogy be akartál jönni hozzám, és nem engedtek. Én pedig utolsó erőmből kiharcoltam, hogy átjöjjek ide, majd belőttek valamivel, és elaludtam. Majd itt ébredtem – simogatja az arcomat, s én azt kívánom, bárcsak látnám azt a mosolyt az arcán.

Dehogyis! Nem kívánom azt, elég csak azt elképzelnem, hogy halálra vert egy embert, engem pedig megölt.

-Értem.

-Mi a baj? – kérdezi gyengéden, ujjai egy pillanatig megállnak arcomon.

Oh, semmi – álmomban megöltél egy embert, durvább voltál, mint képzeltem, úgy kezeltél, mint egy tárgyat, és kiderült, hogy megöltél, mert bandatag akartál lenni. Csupán ennyi a bajom Zayn.

Ehelyett megrázom a fejem, és egy keserű mosoly varázsolok rózsaszínű ajkaimra. – Semmi.

Bólint egy aprót, ajkaival közelebb hajolva hozzám. – Bonnie, ha Lucas mondott valamit…

-Mire gondolsz? – félek, hogy be fogja vallani, milyen is ő valójában. Félek, de ugyanakkor furdal a kíváncsiság, hogy végre beavasson életébe.

-Bármilyen dolgot..az..életemről – az „életemről” szót szinte morogva mondja.

-Nem mondott semmit, ne aggódj. De talán itt az idő, hogy elmond nekem ezeket a dolgokat, nem igaz, Zayn? – kicsit hűvösen beszélek vele, magam is meglepődöm, amiért ilyen könnyedén hoztam fel ezt a zord témát.

-Nem mondok semmit.

-Miért? – török ki hisztérikusan. – Rohadt idegesítő, veled kell élnem, mégsem tudok semmit rólad!

-Meg szeretnélek óvni.

-Mitől szeretnél megóvni? – az idegeim pattanásig feszülnek, képes lennék fejbe vágni őt, csak hogy mondja el ezeket az információkat.

-Önmagamtól, Bonnie.