Chapter 1: Elrabolva

Kész is az első rész, remélem, tetszeni fog xx

Bocsánat, ha rövid lett, és a hibákért is bocsánat x

-Igazad volt, Havanna tényleg elképesztő – mosolygok elégedetten a barátnőmre, és a vállam fölött hátranézek rá. – Komolyan, az eddigi legjobb ötleted volt, hogy utazzunk ide.

-Ugyan már, Bonnie, sokkal jobban ismerlek téged, mint azt te gondolnád – mondja egy huncut mosolyt villantva felém. Az egyik fotelre bök, én pedig bólintok. – Szerintem Havannánál nincs jobb hely a világon egy szerelmi bánat kezelésére.

-Miért? – kérdezem meglepetten, és leülök mellé.

-Mert a kubai pasik elképesztőek – sóhajtja álmodozva, és egy nagyot kortyol a koktéljából. – Nézd mondjuk azt – bök az egyik srác felé, aki a pultnak támaszkodik, és valami olcsó poénon röhög.

-Nem – csóválom meg a fejem nevetve.

-Hagyd már! Heverd ki végre Jake-t, és szórakozz!

-Négy évig voltunk együtt, Soph – sóhajtok, és megcsóválom a fejem. Nem hiszem, hogy tudja, milyen nehéz kiheverni egy négy éves kapcsolatot. Mivel neki eddig csak egy komolyabb kapcsolata volt, a többi egy éjszakás kaland volt számára. Így persze, hogy nem érti, miért fűz még mindig valami Jake-hez.

-Négy év.. – mondja, kicsit bosszúsan. – Az pont annyi idő, hogy megund a másikat.

-Igen, talán neked – nevetek fel, kissé kínosan. – De nekem..

-Tudom, a mindened volt – forgatja a szemét.

Aprót felnevetek, és én is kortyolok egyet a koktélomból. Havanna egészen tetszik, és – bár először nem akartam eljönni –, a buli is elviselhető. Igaz, az utóbbi időben – pont, mióta Sophie-val vagyok – nagyon megkedveltem azt az életformát, amit csak az alkoholok, és a bulik tesznek ki. Kedvelem azt az állapotot, amikor nem tudsz gondolkodni, és fogalmad sincs, hogy miért, mégis jó kedved van. Olyankor sokkal oldottabb az ember, nincsenek gátlásai, szabadon tud bárkivel ismerkedni.

-Bonnie – súgja nekem oda halkan, mire felé fordulok. A szívószálja végét rágcsálja, miközben huncutul mosolyog.

-Hmm? – felvont szemöldökökkel kérdezem.

-Látod azt a srácot? – azt a srácot, akit percekkel ezelőtt nekem szánt, persze, hogy látom. – Szerinted…?

-Menj oda hozzá – nevetve biztatom, és aprót ütök a hátára, biztatásképp.

-Már most szerelmes vagyok belé – sóhajtja, és koktélját az asztalra téve, feláll a kanapéról.

Mindig is irigykedtem Sophie magabiztosságára. Bennem mindig volt gátlás – kivétel, mikor részeg voltam. Ő azonban mindig mert kezdeményezni, amit nagyon csodálok benne. Tipikusan az a lány, aki a fiúknak kellene – akár egy éjszakára, akár nem.

Halványan mosolygok, ahogy Sophie-ra nézek. Már ő is a pultnál áll a srác előtt, a fiú pedig csillogó szemmel néz végig rajta. Nem féltem Soph-t, tudja ő, hogy mit csinál. Neki az olyan kapcsolatok jönnek be, amit csak egy éjszaka tesz ki, akkor nincs miért féltenem őt.

Hallom őket nevetni, mire én is elmosolyodom. Soph mindig megtalálja mindenkivel a közös hangot, nagyon kevés idő alatt. Még egy tulajdonsága, amit irigylek benne. Nekem rengeteg idő kell ahhoz, hogy valakivel normálisan tudjak beszélgetni, vagy pusztán csak szóba állni vele. Neki mintha minden olyan egyszerű lenne, mintha erre született volna.

Odabújik a srác mellkasához, amit csak egy egyszerű fejrázással reagálok le. Nem szólok neki, hogy csupán csak pár perce ismerik egymást, mivel felesleges lenne bármit is szólnom. A saját élete, olyan dolgokat tesz, amik neki szimpatikusak, én pedig csak egy ember vagyok az életében, aki visszaragadja, hogyha hülyeséget csinálna.

A fiú valamit súg a fülébe, Soph pedig felnevet. Nem is akarom inkább tudni, mit mondhatott neki, inkább az asztalon pihenő telefonomért nyúlok. 5 új üzenet. Sóhajtok, mielőtt megnyitnám őket. Jake küldte az összeset.

„Bonnie, beszéljük meg kérlek!”

„Bonnie, én szeretlek..”

„Ő mászott rám!”

„Csak egy csók volt, nem jelentett semmit.”

„Hiányzol.”

Aprót elmosolyodok az üzenetein. Valószínűleg nem jelentett neki sok időt, hogy bepötyögje az egyszerűbbnél egyszerűbb szavakat. Volt rám vagy úgy 10 perce, a többit kitöltötte más.

Igazából én szakítottam vele. Ráfogtam arra, hogy egy idegen lányt csókolt, de igazából nem az volt a fő ok – nem értettünk egyet, semmiben sem. Másak voltak az elképzeléseink a jövőről; én vele akartam lenni, életem minden percében. Ő tipikusan az a srác, akivel nem volt érdemes kikezdenem. Igazából fogalmam sincs, hogy húzhattuk ezt a kapcsolatot 4 évig, annyira mások voltunk.

-Bonnie, mi most megyünk, nem baj? – valami érdes hang mondja a nevem.

Felnézek a kijelzőről, és megütközve nézek a fiú alakra. Az a srác, akivel Soph az előbb még boldogan nevetgélt, most vigyorogva tartja kezében a félájult lányt. Soph haja csapzott, szemeit csukva tartja. Mintha egy élettelen baba lenne, bőre sápadt, és ha a fiú nem tartaná, akkor elesne. Annyi erős sincs benne, mint egy beteg emberben.

-Mit csináltál vele? – dadogom kétségbeesetten, az ereimben kihűl a vér. Az agyam folyamatosan kattog, minden féle gondolat fut át a fejemen. Pillantásomat kerülöm Soph-ról, fáj minden egyes pillanat, ahogy ránézek.

-Szórakoztunk csak – mosolyog, és közelebb lép hozzám. – Vagy inkább csak én, ő csak tette a dolgát. – vigyorogva ledobja Soph-t mellém a kanapéra, ő pedig másik oldalamra lép.

-Mit csinálsz? – a szavakat nem tudom magamban tartani, mintha agyam külön működne tőlem. Egész testemben remegek, ahogy érzem Soph hideg kezeit az enyémnek ütközni.

-Maradj itt, ha jót akarsz magadnak – mondja halkan, és leveti magát mellém. – Mert.. jönni fog egy ember, akinek nagyon fontos leszel.

-Ki vagy te? – lehelem halkan, és messzebb csúszok. Az alkohol tisztán érezhető a leheletében, ami undorító.

-Cica, túl sokat kérdezel – vigyorog rám, és feljebb tűri kardigánom puha anyagát. Keze forró, ahogy végigvezeti mutatóujját a bőrömön.

-Menj el – utasítom remegve, félek, hogy a hangom cserben fog hagyni egy idő után. Messzebb csúszok tőle, de döntésemet azonnal meg is bánom; remegő testem találkozik jéghideg, ájult barátnőmmel. Már nem tudok hova csúszni, undorodom attól a sráctól.

-Majd miután elvégeztem a feladatom, elmegyek – mosolyog rám. A fogai sárgák, ami még undorítóbbá teszi őt a szememben. De azzal, hogy a barátnőmet ájulttá tette, végleg kicsapta nálam a biztosítékot. Nem értem, az ilyen emberek az ilyeneket miért csinálják. Az örömet okoz nekik, hogy ártatlan lányokat tesznek gyengévé?

-Mit csináltál vele? – halkan kérdezem, figyelmemet a fiúra irányítom.

Mosolyogva megrázza a fejét, és körülnéz. Minden ember, aki a buliban van, szórakozik – nevet, és iszik. Miért nem veszi észre senki, hogy egy bűnöző üldögél velünk?

-Zavart – mosolyog, és valamit előhúz a zsebéből. – És te is.

Tekintetem a karomra siklik, amit ő erősen markol a kezével.

Megugrok, ahogy a tű hegye súrolja a csuklómon a bőrt. Megpróbálom a kezemet elhúzni az erős szorításából, amire ő szorít még egyet a fogásán.

-Ha ellenkezel, jobban fog fájni, csillagvirág – szűri ki a szavakat a fogai között, és a tűt keményen az erembe nyomja.

Sikítani akarok, de számat befogja a kezével. A tű szorít az eremben, szétfeszítve az egész alkaromat. Bénulás fut át minden pontomon, érzem, hogy a szer, amit belém nyomott, azonnal hatni kezd. A tekintetem sötétedik, a fejem fájni kezd.

Ne, Bonnie, tartsd magad. Ki tudja, hova fognak vinni, ha elájulsz.

Hiába mondom magamban, hogy tartsam magam, érzem, hogy a fejem lüktetni kezd, a szemeim hirtelen nehezek lesznek.

Nem tudok erős lenni.

-Jó kislány – súgja, és kihúzza a tűt belőlem. Nem tudom kontrollálni a testem, ernyedten esek az ölébe, és érzem, ahogy teste megremeg.

Felkap az ölébe, én pedig nem tudok tiltakozni. Nem is lenne semmi értelme, hiszen ő férfi és sokkal erősebb nálam. Akkor csak még jobban felhúznám, amit pedig nagyon nem akarok.

Gyorsan halad velem, gyomrom minden lépésére a vállába fúródik, de most túlságosan élettelen vagyok ahhoz, hogy nyöszörögjek a durva érintés miatt.

Csak remélni tudom, hogy a barátnőm is velünk van.

-Azt hittem, már sohasem fogtok ideérni – egy bosszús férfihangot hallok. Kényszerítem magam, hogy nehezen kinyissam a szemeimet.

-Siettem, ahogy tudtam, Zayn – próbálja kimagyarázni magát a srác. – De ezek a kis ribancok nagyon tiltakoztak.

-Hol a másik? – hangja dühösebb lesz, mire újra rettegés fut át rajtam.

-Azt mondtad, neked csak ő kell – magyarázza. – Így a másikat hazaviszem, és az enyém lesz.

Soph..

-Majd néha adj róla életjelet. Nem szeretném, ha Bonnie egy gyilkosnak hívna – mondja nyersen, és érzem, ahogy óvatosan letesz a válláról. Össze akarok esni, a gondolataim kezdenek kitisztulni körülöttem.

Valaki megfogja a kezemet, és segít nekem, hogy ne essek össze. Most kivételesen jól jön, de biztos, hogy csak azért gondolom így, mert még mindig a szer hatása alatt vagyok.

-Vigyázok rá, megígérem – a srác hangját már messzebbről hallom, így már csak Zayn kezeiben állok.

-Gyere – súgja, gyengéd hangjától felfordul a gyomrom.

Nem értem – most raboltak el, akkor mégis miért ilyen gyengéd velem?

Kicsit jobbra mozdít, én pedig mozdulok utána. Lábaim, mintha megmerevedtek volna, követik a testem, kezeit biztonságosan helyezi a hátam köré.

Egy székre tesz rá, és becsukja az autót. Remegnem kellene, izgulnom, hogy hová visz, de most nem félek. Lehet, hogy még mindig a szer hatása, de valahogy azt érzem, hogy biztonságban vagyok vele, és nincs félnivalóm. Vagy egyszerűen csak naiv vagyok.

Az egyetlen dolog, amiért félek, az csupán az, hogy mi lesz Soph-val.

A motor hirtelen felbúg alattam, az autó pedig elindul. Álmos vagyok, szemeim nehezek. Mégis kinyitom őket, és pislogva nézek körül a férfiillatú autóban.

Nehezen jobbra fordítom a fejem, és tekintetem akkor találkozik először Zayn-ével.

Elmém még mindig nem tiszta, az agyamban rengeteg dolog leforog azon pillantás alatt. A fejemet el akarom fordítani, el Zayn-től, de valahogy nem tudom. Szemeimmel beiszom a látványát, és csak nézem őt.

Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen gyönyörű férfi hogyan volt képes elrabolni valakit.

-Ne nézz, szépségem, mert akkor tuti fának csapódva fogunk meghalni – nyög fel hirtelen, én pedig erősebben próbálkozom nyitva tartani a szemeimet.

Már most imádom a hangját.

Szemeimnek nem tudok parancsolni, lecsukódnak, pedig erősen próbálkozok, hogy nehogy elaludjak. Ébren szeretnék maradni, mert akkor tudok tiltakozni, ha akarnak velem csinálni valamit.

-Aludj nyugodtan, nem foglak bántani – súgja halkan, érdes hangjától kiráz a hideg.

Próbálok hinni neki, ezért engedem, hogy szemeim mélyen becsukódjanak, és hagyom magam elaludni egy idegen, emberrabló férfi autójában. Aki nem mellesleg gyönyörű.