Chapter 2: Remegés

Sziasztok! Elképesztően sajnálom a késést, mármint pontosan 4 nappal ezelőtt volt új rész. Bah. 4 nap! AZ rettentően sok, még egyszer elnézést a késésért! :( Igyekszem pótolni, és olyan gyorsan írni a részeket, amilyen gyorsan csak tudom!x

Elnézést, tudom hogy rövid!!

Hatttalmas ölelés,
Eleanor Blue xx

Bonnie Larsson szemszöge:

A fejem elképesztően lüktet, ahogy reggel erős napsütésre ébredek. Fáradtan szorítom össze a szemeimet, arcomat a citrom illatú párnába fúrom. A takarót még jobban magam köré csavarom, lábaimat magzatpózba húzom.

Soph-t látom, mikor becsukom a szemeimet. Azt, ahogy a kanapén feküdt mellettem, szinte élettelenül. Ahogy hideg karja hozzáért az enyémhez. Szinte érzem, hogy újra végigfut rajtam az undor, s a félelem, akár hányszor belegondolok, mi lehet most vele. Remélem, hogy nem csinált vele semmit az a srác – azon kívül, hogy valamivel kiütötte őt, szerintem már semmi sem lehet rosszabb.

Mocorogni kezdek arra a tudatra, hogy mi van, ha a srác megerőszakolta őt? Hogy fájdalmat okozott neki, és én nem tudtam neki ott lenni, nem tudok vele ott lenni most, ilyen nehéz helyzetben.

Mintha én jobb helyzetben lennék.

Átfordulok a hátamra, kezeimmel mélyen megdörzsölöm a szemeimet. Nem akarok már aludni, de annyira fáradtnak érzem magam, és a szemeim is mindjárt lecsukódnak. A fejem lüktet – valószínűleg a szer utóhatása. Nem tudom, mit adtak be, de az biztos, hogy azonnal elájultam tőle.

-Jó reggelt, szépségem – egy rekedt férfihangot hallok meg.

A szemeim kipattannak, a szívverésem is heves lesz. Basszus. Egy idegen férfi ágyában fekszek, és ez eddig eszembe sem jutott.

-Jól aludtál? – közelebb sétál hozzám, nekem pedig minden lépése után gyorsul a szívverésem. Ki ez a férfi, és miért vagyok én itt?

Próbálok kiköhögni valami értelmes választ, de hangom cserbenhagy. Feljebb csúszok, hátammal az ágytámlát támasztom. A térdeimet felhúzom, a kezeimmel körbeölelem őket. Kicsit biztonságosabban érzem magam, de látom, ahogy Zayn közelít felém, csak még jobban félek.

-Még mindig nem kell félned tőlem – mosolyodik el halványan, és leül az ágyra. Még messzebb próbálok tőle csúszni, annyira messze, amennyire csak lehet. Félek tőle, félek, hogy bántani fog, vagy újra bedrogoz. – Legalább csak mondj valamit, hogy tudjam, hogy van még hangod – nevet halkan, nekem pedig a gyomrom összeugrik a rekedtes nevetésétől.

-Hol vagyok? – kérdezem halkan, szememet folyamatosan rajta tartom. Egy pillanatra felnéz a szemembe, és elmosolyodik.

-Nálam.

A szívem összezsugorodik, ahogy a csillogó barna szempárba nézek. Játékosan csillognak, ajkaival egy apró mosolyt formál.

-Elraboltál – lehelem halkan, és még feljebb csúszok.

Alig észrevehetően bólint, és megnyalja ajkait. Szemeim reflexszerűen pillantanak rózsaszín nyelvére, ami pirosló ajkain siklik.

-Miért tetted? – kérdezem halkan, és felnézek az arcára. Annyira kifejezéstelen férfi néz vissza rám, hogy az már fáj belül. Szám kiszárad, és fejemet inkább lehajtom, hogy ne kelljen az arcára néznem. Fáj minden pillanat, amikor rá nézek.

-Azt akartam, hogy velem legyél – válaszolja gyorsan.

-Ezt kivitelezhetted volna másképpen is, nem gondolod? – kérdezem bosszúsan. – Miért kellett elrabolnod ahhoz, hogy velem legyél?

-Változtatok – mondja gyorsan, és hirtelen ujjakat érzek a bokámnál. Erősen előre ránt, így én a matracra esek. Azonnal fölém mászik, térdeivel közrefogja a derekamat, hogy ne tudjak mozogni alatta. – Azt akartam, hogy csak velem legyél.

-Eressz el – suttogom halkan, és mocorogni kezdek alatta.

-Ha tovább mocorogsz, még keserűbb sorsod lesz – nyögi lélegzetvisszafojtva, és egy pillanatra becsukja a szemét.

Lélegzetem a torkomban akad, és lélegezni is elfelejtek. Még keserűbb sorsod lesz.

-Bántani fogsz? – remegve kérdezem.

-Ha úgy viszonyulsz hozzám, akkor igen – magyarázza, ujjaival az arcom puha bőrét simogatva.

-Mit akarsz velem csinálni? – nyögök fel keserűen, és megpróbálok feljebb csúszni.

-Akármit – mosolyodik el, és kezeit a derekamra vezeti. Erősen tart, hogy ne tudjak mozogni alatta. Ahogy hideg ujjai a puha bőrömhöz érnek, libabőr fut át rajtam, és nem tudom visszatartani a számon kiszökő nyögést. A reakcióm magabiztosabbá teszi, arcára egy magabiztos mosoly kúszik fel. Ajkait gyorsan nyomja az enyémekre, míg én lesokkolódva fekszek alatta. Ajkaim elnyílnak, utat engedve Zayn törtető nyelvének, ami azonnal számba férkőzik.

Kezeimet a mellkasához vezetem, hogy eltoljam magamtól. A takaró még mindig közöttünk van, és most kivételesen örülök, hogy valami megakadályozza Zayn-t.

-Le akarlak vetkőztetni – morogja a számba, és ujjait felvezeti a hasam mentén.

-Hagyj – nyögöm kétségbeesetten, mocorogni próbálok, ahogy ujjaival a mellemet kezdi simogatni. Pólómat feljebb húzza, így kebleim fedetlenek számára.

Én a buliban még viseltem melltartót.

-Te átöltöztettél? – kérdezem akadozva, és erősebben próbálom eltolni magamtól.

Karjára támaszkodik, és fejét felemeli a számtól. Csillogó barna szemei az enyéimet nézik, és egy apró, sunyi mosoly fut át vonásain.

Alig észrevehetően bólint, és közben az ajkait nyalja. A mosolya egyre magabiztosabb lesz, ahogy sápadt, falfehér arcomra néz.

-Láttál meztelenül – motyogom elpirosodva, testemmel kicsúszok alóla.

-Nem te vagy az első, hidd el – nyafog, és testem után kap. Derekamnál fogva visszadob maga alá, mire egy sikoly hagyja el a számat. – Mellesleg jó volt felfedezni a tested minden pontját, édes.

Az ajkamba harapok, és próbálom legyűrni a torkomban a gombócot. El akarok innen tűnni, minél messzebb ettől a férfitól, akinek már semmi sem titok a testemből. Látott úgy, ahogy nagyon nem akartam, hogy lásson engem.

Légzésem még mindig akadozik, ahogy Zayn egy futó puszit nyom az arcomra, és karjánál fogva ellöki magát a matracról. Szemeimmel beiszom izmos mellkasának minden részletét, a tetoválásokat, amik – elég nehéz bevallanom magamnak –, de gyönyörűen mutatnak izmos mellkasán.

-Gyere – nyújtja felém a kezét mosolyogva, én pedig az ajkamba harapva fogadom el a kezét. Hagyom, hogy felhúzzon az ágyból, megcsodálom a kezén kidülledő izmokat, ahogy egy kezével húz fel engem.

-Menj a tükörhöz – suttogja, fejével az egész alakos tükör felé biccent.

Tekintetem a tükörre szegezem, és esetlenül kezdek el lépkedni felé. Hallom, hogy jön utánam, de nem merek hátranézni. Félek, hogy azzal is csak azt érném el, hogy újabb „még keserűbb” sorsom lenne.

-Állj elé – utasít halkan, kezeit a derekamhoz vezeti.

Testemmel a tükör felé fordulok, de szemeimet inkább azonnal be is csukom. Utálom látni, hogy Zayn mögöttem áll, egy önelégült mosollyal az arcán.

-Nyisd ki a szemeidet, édesem – lehelete csiklandozza a nyakamat, mire megerőltetem magam, és résnyire kinyitom a szemeimet.

-Jól mutatunk együtt, nem? – mosolyogva kérdezi, fejét a vállamon pihenteti.

-Nem – lehelem halkan, mire érzem, hogy kuncog.

-Add a kezed – mellém lép, és kezébe veszi az alkaromat. Számat eltátom, ahogy nézem, hogy a hátsó zsebéből elővesz valamit.

Egy kést. A szarba…

-Csak hogy még jobban mutassunk – mosolyodik el, és a bőrömbe egy „Z” alakot vés. A könnyeimnek nem tudok parancsolni, kitörnek a szememből, ahogy az ereimből kifolyó vércseppekre nézek.

Megjelölt engem.

-Hogy mindenki tudja, hogy az enyém vagy – egy apró puszit ad az arcomra, majd mosolyogva kilép a szobából.

Mibe kevertem magam.