Chapter 3: Durvaság

Sziasztok! itt is lennék a szokásosabbnál rövidebb résszel, de holnap bepótolom egy hosszabb résszel, mert ez nagyon kis csutka lett :D
Jó olvasást! xx <3

Tekintetemet egész nap megpróbálom elirányítani a kezemről, hogy ne kelljen újra, s újra szembesülnöm a sebbel. Azzal, hogy belevéste bőrömbe nevének kezdőbetűjét, már mindenki tudni fogja, hogy az övé vagyok, és ezért undorodom magamtól, s tőle is. Megjelölt engem, kinézett magának, és nem túl emberies eszközökkel meg is szerzett.  Nem fogok tudni megszabadulni tőle, valószínűleg a karcolás örökké rajtamarad a kezemen, akárhogy is próbálom eltüntetni onnan.

Az ágyban fekszek, és egész testemben remegek – a karomat felfordítva a puha takaróra tettem, hogy direkt kínozzam magam a vágás látványával. Mindegy egyes alkalommal, ahogy a sebre nézek, újabb, és újabb súlyos sírógörcs lesz úrrá a testemben. A zokogásom már fájdalmas, de jobban fáj inkább a szívem, mint a Zayn által okozott sérülés.

Egy halk kopogás töri meg a szipogásom. Fejemet az ajtó felé kapom, és halkan eltátogok egy „Gyere be”-t.

-Figyelj, Bonnie, arra gond.. – jön be a szobába Zayn, de hirtelen megtorpan az ajtóban. A kezemet gyorsan viszem a takaró alá, hogy ne lássa, mit művelek magammal. Kék szemeim kémlelően nézik minden lépését, ahogy nyugtalanul felém sétál. – Mit csinálsz?
Reménykedek benne, hogy nem veszi észre piros szemeimet, s kipirult arcomat. Ajkaim repedezettek, és érzem a sós cseppeket a szám sarkánál.

-Fekszek – mondom halkan, hangom meg-megremeg, ahogy a félelem nő bennem minden egyes lépése után.

-Nézted a kezedet – mondja bosszúsan, és leül mellém az ágyra.

-Dehogy – egy erőtlen mosoly formálódik ajkamon, csak hogy meggyőzzem Zayn-t, hogy nincs igaza – akár mennyire is igaza van.

-Ne hazudj nekem, Bonnie – hangja erősebb, én pedig egyre jobban félek. – Miért nézted?

-Miért baj az, hogyha nézem a kezem? – kérdezek vissza. – Az én testrészem, szerintem szabad az engedélyed nélkül csinálnom azt, amit akarok.

Hűha Bonnie, a halálodat akarod?

-Kibaszottul ne merj ilyen hangon beszélni velem többet – hangja mélyül, szavainak veszélyes hanglejtése csak növeli az aggodalmamat. Lélegzetem heves lesz, Zayn pedig közeledni kezd felém. Szikrázó szemeibe nézek, testemmel próbálok hátrálni tőle – de a félelemtől szinte lebénultam.

-El akartalak vinni téged egy jó kis helyre – súgja halkan, teste vészesen gyorsan közeledik az enyémhez.

-Hogy legyen valami jó is kis szar életedben nálam, kicsikém – ajkait játékos mosolyra húzza. Hátam az ágytámlának dől, az ő testét pedig azonnal az enyémen találom.

-Azt akartam, hogy neked is jó legyen, amit ma estére terveztem – ajkaival közelít az enyém felé, leheletünk szinte összefonódik a perzselő levegőben.

-De így csak a színtiszta, kemény szex marad, édesem – egy apró puszit nyom a számra, de azonnal elmélyíti a csókot. Számat összezárom, megakadályozva törekvő nyelvét, ami a számba akar jutni.

-Fájdalmas dugást szeretnél, édesem? – nyögi lélegzetvisszafojtva, mire szívem hevesen kezd verni. Ajkaimat résnyire szétnyitom, utat engedve nyelvének, ami rögtön táncra hívja az enyémet. Önkéntelenül a szájába nyögök, mire érzem önelégült mosolygását. Erősebben kezd csókolni, teste, mint egy páncél fedi be az enyémet, érzem a perzselő levegőt köztünk.

-Szóval igen – elszakad tőlem, ajkai súrolják az enyémeket. – De nekem az is jó lesz – ad még egy futó csókot az ajkaimra, és elszakad tőlem.

-Készülj el, mire következőleg jövök vissza. Hoztam pár ruhát, ezeket kell viselned.

-Mivel nincs más, amit felvehetnék, kénytelen vagyok – mondom vissza gúnyosan.

Szemei elsötétülnek, és légzése is heves lesz. Tudom, hogy most megint feldühítettem, ezért inkább visszanyelem a kuncogásom, és mélyen betakarózok.

_____


Zayn azt mondta, hogy valami elképesztően szexit kell ma este viselnem, ezért az általa vásárolt ruhák közül kiválasztottam egy egyszerű farmersortot, és egy pánt nélküli felsőt. Ezek még az „elmegy” kategóriába tartoznak, a többi ruhát inkább egyetlen mozdulattal, és egy fejcsóválással visszadobtam a zacskóba.

Zayn egész nap megjegyzéseket tett a külsőmre – értve a kisírt szemek, piros orca alatt –, ami egészen idegesítő volt, de nap végére már csak egy sóhajjal reagáltam le a szólásait.

És most, a szoba egész alakos tükre előtt állva kicsit elgondolkozom az eddigi történéseken. A zavaros veszekedésemen Jake-kel. A bulin, ahol ez az egész szar történt. Sophie-n. Mi lehet vele, mit csinálhatott vele az az őrült? Soph annyira naiv. Mindenkiben feltétel nélkül megbízik. Nem kellene. Én már megtanultam, hogy az emberekben nem szabad megbízni, csak ha már nagyon régóta ismered, tudod minden lépését, szinte együtt lélegztek. Akkor már feltétel nélkül megbízhatsz benne, de így nem lenne szabad.

-Bonnie, készen vagy már? – kiált fel sürgetően az emeletre, mire összerezzenek. Még egy utolsó pillantást vetek magamra a tükörben, undorodva nézek végig a domborulataimon, amiket a pánt nélküli ruha pont kiemel.

Lassan sétálok le a lépcsőn, abban reménykedve, hogy Zayn-nek valamilyen halaszthatatlan dolga akadt, de reményeim szertefoszlanak, ahogy meglátom őt a nappaliban.

Égetve végignézi testem minden pontját, szemei hosszú ideig időznek a melleimnél. Idegesen sóhajtok, és közelebb sétálok hozzá.

-Elvetted a telefonom, visszaadnád? – próbálok gúnyos lenni vele, de tekintetével égeti a mellkasom minden pontját, ami egészen zavaró.

-Már attól is kemény vagyok, hogy a melleidet nézem – nyög fej elfojtottan, amit egy sóhajjal reagálok le.

-Attól még visszaadhatod a telefonomat.

-Alig várom, hogy benned legyek – lélegzete akadozik, ahogy közelebb húz magához. Ajkaimra egy erőltetett csókot helyez, csípőm találkozik elég kemény merevedésével.

-Inkább menjünk – zilálom, és elszakadok tőle. Szemei sötétebbek, és ez megijeszt.
Ajkaimra egy gyors futó csókot helyez, majd megfogja a kezem, és kifelé vezet a lakásból.

Úgy érzem, ez nem fog jól elsülni.   

5 megjegyzés:

  1. uramisten, gyorsanfolytasd!!!!! *--------*
    imádtaaam!!!! :***

    VálaszTörlés
  2. Folytasd, most, és ez parancs! :D
    Várom a holnapi hosszabb részt! :$

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Imádtam ezt a részt, hihetetlen!:)
    Siess a következővel!:)
    xxLexii

    VálaszTörlés
  4. Szia.
    Én vagyok a legnagyobb rajongód, mint azt említettem és tudod a rajongóknak kötelesség teljesíteni a kívánságaikat, az enyém mindenképp az lenne hogy hozd a részt minél hamarabb mert ha nem, nagyon csúnya következményeket fog vonni maga után. Például az hogy nem leszek többet a rajongód... á nem ez még viccnek is vicc.
    Utállak amiért mindig a jó résznél hagyod abba és azt akarod hogy végig faggassalak hogy mi lesz a kövi részbe? Szégyelld magad Eleanor Teyley Blue!

    Mert ez menő.
    Millió puszi, kopasz macskád Ever <3<3<3 xxx

    VálaszTörlés
  5. juuuujjjj *-* Nagyon jó lett, hamar köviit :DDDD :*

    VálaszTörlés