Chapter 9: Én is ember vagyok

Drágák! Erről a részről inkább nem mondok semmit, vegyes. :) Jó olvasást! Xx A díjakért hatalmas köszönet, ígérem, holnap kiteszem! <3

U.I.: HIBÁKÉRT BOCSÁNAT, ALIG ÉLEK! X

-Kibaszottul azt akarom, hogy nyírd ki, érted?

Egy enyhe, rekedt kiabálásra ébredek. A takarót erősebben szorítom remegő testem köré, és egy apró nyöszörgés hagyja el kiszáradt ajkaimat. A gyomrom összeugrik heves hangvételétől, és agresszív hangjától. Fogalmam sincs, ki lehet a vonal másik végén, s hogy kiről folyhat a beszélgetés, de biztos vagyok benne, hogy az az illető nem lesz boldog, ha Zaynék felbukkannak a bejárati ajtajánál. Bele sem merek gondolni, milyen lehet, ha igazán dühös valakire, s emiatt megveri őt.

-Nem érdekel! – kiabálja, miközben a szobában sétál. Szemeimet mélyen behunyom, és igyekszem azt tettetni, hogy még mélyen alszok. – Nem érdekel, nyírd ki, és kész!

-Zayn – nyöszörgök halkan, szemeimet kinyitom. Tudom, hogy érzékeli felkelésemet, és biztos, hogy megáll, és a takaró alatt remegő testemre néz.

-Csak akkor hívj, ha végeztél – mondja monoton, mégis parancsoló hangon, és bontja a vonalat.

-Ki volt az? – súgom halkan, a takarót a fejemre húzom, hogy ne lássa ijedt arcomat.

Hallom őt sóhajtani, majd érzem, hogy az ágy felé lépek. Szívverésem nő, ahogy egyre közelebb érzem őt magamhoz. Félek, hogy bántani fog buta kérdésem végett, de nem tudtam magamban tartani. Annyira félek, hogy bajba fog keveredni, hogy fájdalmat fog okozni egy ártatlan embernek, annyira nem akarom, hogy ilyen legyen.

-Ne kérdezz ilyeneket! – az ágy besüpped mellettem, testét az enyém mellett érzem. Ujjai az arcom bőréhez érnek, mire egy elfojtott sóhaj bukik ki ajkaim közül. Gyengéden simítják végig a száradt könnycseppeket, amik a bőrömbe ivódtak.

-Bántani fogsz valakit?

Ujjai egy pillanatra megállnak, fogai között élesen szívja be a levegőt. Fogaira pillantok, amik izgatóan harapják be pirosas ajkait. Annyira izgató, társulva a veszélyes, zord jelennel, amiben él, annyira kábító. Sohasem gondoltam volna azelőtt, hogy ennyire vonzódni fogok a rossz oldalhoz.

-Az a seggfej megérdemli, hogy felgyújtsuk a testét – mondja agresszívan. Megborzongok az elképzelt illúzióra, ahogy egy ember testét ilyen módon bántja, és inkább valami boldogabbra igyekszek gondolni, csupán hogy elvonjam a figyelmem a fejembe burkolózott, égő testű ember képéről.

-Nem érdekel, hogy megérdemli-e, vagy sem – súgom halkan, és szikrázó szempárába pillantok. – Nem akarom, hogy bántsd.

-Én akarok végezni vele – válaszol egy lehelettel. – Azt akarom, hogy az én kezeim között szálljon ki belőle az élet, látni akarom, ahogy földre rogy a fájdalomtól…

-Kérlek! – szólok közbe riadtan. – Nem akarom hallani, mi a terved vele. Elég volt elképzelnem, hogy bántasz valakit, már attól megborzongtam.

Közelebb hajol hozzám, bal kezével a csípőmnél fogva közelebb húz magához. Egy erőltetett csókot helyez homlokomra, ajkai még hosszú ideig időznek bőrömön, érzem forró leheletét, mire szememet lehunyom.

-Ez megijeszt téged, igaz?

-Csak ne közöld velem az ilyen terveidet, ha már veled kell élnem – mondom nyersen, egyenesen szemeibe nézve. Állkapcsa egy pillanatig megremeg, de tartja a szemkontaktust. Látom a szemében a dühöt, s csak reménykedni tudok, hogy nem irántam érzi.

-Utálom, ha ezzel kötekedsz – hangja dühös, így már biztos vagyok benne, hogy irántam érzi. Megijedek tőle, szemeim nagyra kerekednek, ahogy közelebb hajol hozzám. Nem mintha eddig nem zavart volna közelsége, de most még jobban zavarba hoz. Ajkát erősen tapasztja az enyéimre, nyelvét azonnal számba vezeti. Felnyögök, és az az apró érzelem, amit iránta éreztem eddig, teljesen eltűnt, helyét egyre inkább kezdi átvenni a félelem.

-Ha nagyon felhúzol, tudok igazán durva lenni – morogja az ajkaimba, így én időt nyerek pár zilált levegővételre. – Akkor könyörtelen vagyok.

Ajkaival beharapja az alsóajkamat, fogai között erősen tartja, és aprót húz rajta. Önkéntelenül bukik ki nyöszörgés ajkaim közül, szemeimben újra megjelennek a könnycseppek durva mozdulatai miatt.

-Akkor nem érdekel, ki vagy – elszakad tőlem, alsóajkam kiengedi fogai közül. – Akkor csak az érdekel, hogy kielégüljek, és az, hogy fájjon neked.

-Utállak! – kiabálom erőtlen hangon, kezemet mellkasához teszem, hogy eltoljam magamtól.

-És csak hogy tisztában legyél a szabályokkal – mondja lassan. –, szívesen megmutatom, hogy értettem, amit az előbb mondtam.

Egy idióta vigyor görbül ajkain, ahogy az arcomra néz.

-Nem fogom hagyni, hogy megerőszakolj, ne is álmodj róla – rázom a fejem hevesen, és hátrébb mászok az ágyon. Látni, hogy ennyire magabiztossá teszi őt a reakcióm, félelmetes látvány. Biztos vagyok benne, hogy nem fogom megúszni, fog ő nekem még fájdalmat okozni.

-Talán csinálhatnál nekem valamit, nem gondolod? – alsó ajkát megnyalja, majd közelebb csúszik. Látom a szemében a csillogást, ami félelmetes szörnnyé teszi őt a szememben.

-Mire gondolsz? – kérdezem remegve. Ajkaim kiszáradnak, szemeimmel a testét figyelem, mellizmaira feszülő pólóját, lebarnult, csillogó bőrét, izmos termetét.

-Arra, hogy nem csak a számon akarom érezni a telt ajkaidat, édesem – mondja egy lehelettel, és teljesen közel jön hozzám. Nem tudok elég gyorsan reagálni, testem, elmém leblokkolt mondata miatt.

Nem fogom neki megtenni… Nem!

-Felejtsd el! – nem tudom visszaszorítani a kínos felkuncogásom, pedig nagyon nem a szituációba illő mozzanat.

-Ne szórakozz velem! – csattan fel idegesen, derekamnál fogva közelebb ránt magához. A biztonságot rejtő takaró már rég lehullott testemről, semmi nem véd kíváncsi kezeitől. – Ha egyszer kérek tőled valamit, te nem tiltakozol, hanem azonnal megcsinálod!

Ajkait durván az enyémekre nyomja, derekamnál fogva magára emel. Tenyereit a nyakamra teszi, kényszerítve engem arra, hogy csókoljam őt, s hogy nehogy elszakadjak tőle.

Túl okos, túlságosan ismer.

-Hagyj – zilálom, szinte hangtalanul.

Csókja lassabb lesz, kevésbé követelőző. Tenyereit leveszi a nyakamról, így nekem lehetőségem van arra, hogy elszakadjak tőle. Zilálva támaszkodok fel, hajam biztos csapzott lett, a póló, amit viselek, rendezetlenül áll rajtam.

-Fizetni fogsz azért, mert tiltakoztál – morogja fogai között, szinte érzem az agressziót a hangjában, amit csak én idéztem elő benne.

-Engem is bántani fogsz, mint az az embert? – kérdezem halkan, hangon elhaló, ahogy Zayn jéghideg kezét felvezeti a fedetlen combomon.

-Az a seggfej a legmocskosabb sorsot érdemli – arca eltorzul az undortól, majd szemei megtalálják ijedt arcomat. – De te viszont.. nem érdemled meg, hogy csak úgy kínozzalak.

-Mit fogsz vele csinálni? – nyelek egyet, tekintetemmel őt nézem.

Furcsa. Olyan nyugodt. Olyan… más.

-Valószínűleg szétlövöm a fejét, de úgy, hogy fájjon neki. Látni akarom az arcán a fájdalmat, és azt akarom hallani, hogy könyörög az életéért. Azt akarom, hogy szenvedjen, a mocsokja.

-Mit tett, hogy így utálod? – tényleg őszintén kezd érdekelni a téma, ezért a pulzusom csökken, és folyamatosan nyugszom le Zayn ölében.

-Lányokat bántalmazott – Te is.. – De ő tudod hogy? Ő nem csak megdöngette őket, ő utána meg is kínozta őket. És tudod, hogyan? Megvárta, amíg elalszanak, aztán mikor már látta, hogy mélyen alszanak, elvágta a torkukat.

-Ne! – egy zilált hang bukik ki ajkaim közül, és hirtelen újra rám tör a félelem.

-És mindezt úgy, hogy közben az egészet végigmosolyogta. Érted? Élvezte nézni, hogy mit művelt, hogyha egy élettelen lány feküdt az ágyában.

-Miért csinálta? – zavartan kérdezem, egy zavaró tincset tűrök a fülem mögé.

-Mert állítás szerint, izgató volt egy élettelen lány mellet aludni. Innen pedig nem akarom mondani, miket csinált velük.. – hangja újra agresszív lesz, de most már én is kezdem idegességét átvenni.

-Ez bolond – rázom a fejem és próbálom felfogni az előbb hallottakat. – Jó, így már értem, miért utálod ennyire.

-Azt akarom, hogy bűnhődjön meg azért, amit velük tett, miatta halt meg tö.. – magyarázza, majd hirtelen megáll benne a szó. Ajkaimat ösztönösen tapasztom az övéire, és lassan kezdem mozgatni a szám. Csókunk gyengéd, érzem, hogy ő is fokozatosan lazul el, teljesen átadva magát nekem.

-Bonnie – motyogja, elszakadva a csókból.

-Ígérd meg, hogy ilyet sohase fogsz velem csinálni – nézek mélyen a szemébe, ujjaival az arcomon siklik. Szinte megnyugszom az ölébe, és elgyengülök az érintésére.

Válaszul kezemet mellkasára helyezi, pontosan szíve felé.

-Érzed ezt? – kérdezi lassan, az arcomat fürkészve.

Aprót bólintok.

-Én is ember vagyok, Bonnie. Én is érzek, érző lélek vagyok. Vannak érzéseim, és van lelkiismeretem. Attól, mert ilyen világba élek, ember vagyok, érzésekkel. Aki ezt tette a lányokkal, ő egy szörnyeteg. Neki nincs szíve, nekem van. Ez az egyetlen ok, amiért nem foglak bántani.

Szívverésem heves lesz, az ajkaim pedig repedezettek. Csak szótlanul fürkészem szikrázó, barna szemét, borostás arcát, rövid barna haját. Annyira tökéletes férfi, amit a sötétsége egészít ki. Ez így egy veszélyes páros, ez így Zayn.

-Akkor megbízhatok benned, hogy nem fogod átvágni a torkom, miközben alszom?

-Én inkább puszikat adnék rá, mint hogy elvágjam – arcán egy édes mosoly terül el, ahogy végigsimít ujjaival hosszú hajamon. – A bőröd..annyira puha, annyira jó az illatod.

-Ne beszéljünk a nyakam illatáról, még a végén azt hiszem, hogy vámpír vagy – kuncogok egy aprót, amiből egy ragályos nevetés lesz, mivel Zayn rekedtes nevetését hallom.

Furcsa ez az egész helyzet, hiszen percekkel ezelőtt még féltem tőle, hogy olyat kér tőlem, amit nem csinálnék neki. Most pedig itt nevetünk, mint egy gondtalan szerelmespár, és a nyakam illatáról beszélgetünk. Azt hiszem, jogosan merül fel bennem a „Mi van?” kérdés.

-Zayn, kérdezhetek valamit? – az ajkamba harapok, és halkan teszem fel a kérdést.

Csak egy aprót bólint válaszul.

-Elutazhatok pár napra? – bátortalanul kérdezem.

A reakciója összezavar; szemöldökét összehúzza, homlokát összeráncolja, ajkait résnyire kinyitja.

-Miért? – hevesen kérdezi.

-Hogy átgondoljam a dolgokat – felelem kimérten. – Gondolkodásra van szükségem, annyira gyorsan történt minden, és é..

-Nem – feleli gyorsan, s agresszívan.

-Csak pár napról lenne szó, nem egy hétről – próbálom erőtlenül meggyőzni.

-Abból a pár napból pár hét lesz, végül vissza sem akarsz majd jönni hozzám – hangja újra nyers lesz, az édes hangvétel eltűnik belőle. – Nem kockáztatok, velem maradsz.

-Csak pár napra, kérlek – erőtlenül győzködöm. – Visszatérek, ígérem. De muszáj átgondolnom a dolgokat…

-A témát lezártam, nem mész sehova. Az enyém vagy, és nem engedlek csak úgy el.

Arcom undorba torzul, ahogy végignézek rajta, és még mindig összehúzott homlokán.

-Utállak! – kiabálom, és leszállok róla. – Tönkreteszed az egész életemet, magadhoz láncolsz! Nem veszed észre, hogy utállak, és hogy utálok veled élni?

Eljutok az ajtóig, gyorsan megfordulok, hogy a hosszú folyosóra jussak. Lábaim úgy vezetnek a folyosón, mintha már évek óta itt laknék, és tudnám, mi merre van. A fürdőbe hamar megtalálom az ajtót, és kapkodva matatok a zárral, hogy végleg elzárjam magam tőle.

A polchoz nyúlok, a kezem remeg, ahogy a borotva pengéjére nézek. A csuklóm belefájdul a kellemetlen érzéstől, amikor a fém a kezemhez ért, szinte érzem, hogy azt kiabálja, hogy „Ne tegyem meg újra!”. De annyira elhagyatott vagyok, annyira reményvesztett, nekem most a halál a legjobb menekülés.

A fájdalmas halál.

Könnyeim potyognak, ahogy a borotva után nyúlok, és kapkodva próbálom szétszedni, hogy szabadon engedjem a pengét. Nem éppen a legjobb megoldás, tisztában vagyok vele. Fájni fog. Az élet fájdalmas. A halál könnyebbé tesz.

Mikor a penge kiszabadul a borotva fogásából, szorosan az ujjaim között tartom, és könnyezve pillantok a kis fém darabra, ami a jelenlegi egyetlen menekülési utam.

-Bonnie, nyisd ki! – hallom Zayn érdes hangját az ajtó másik feléről.

-Hagyj békén, legalább most! – kiabálom vissza remegve.

-Nyisd ki azt a kibaszott az ajtót, vagy betöröm, kurvára! – kiabálja, de én behunyva szemeimet, csuklómhoz emelem a fémet. Nem érdekel, hogy a kilincs már szinte kiszakadt helyéről, az ajtó valószínűleg nem sokáig fogja bírni, mélyen belevágok bőrömbe. A vér azonnal útnak indul a csuklómból, könnyezve pillantok önsanyargatásom eredményére.

-Bonnie! – kiabálja valaki mellettem.

Nincs más emlékem, csak egy kezet érzek a derekam körül, amik a kád felé eső, ernyedő testem után nyúl.