Chapter 14: Tension

Sziasztok Drága Olvasók! <3
Ugye milyen gyorsan itt a következő rész? :') Annyira hálás vagyok szavaitokért, amiket írtatok nekem, el sem tudom mondani! :') Ennek örömére meg is érkezett a következő rész, remélem, "olvasható" lett.
Szoros ölelés Mindenkinek,
Eleanor Blue xx

-Na és mond, mik a terveid a jövőre nézve? 

Szegezi nekem a kérdést, ameddig a hajammal játszik. Ujja köré csavar egy tincset, majd engedi visszaesni hátamra a begöndörödött tincset. Kicsit meglepődök kérdése miatt, még soha nem támadt le ilyen hirtelen, főleg nem ilyen kérdéssel. Időbe telik, míg elgondolkodok, mi is lenne a helyes válasz; nem igazán tudom, mit akar hallani. Azzal, hogy elrabolt, ott kellett hagynom az iskolát, aminek eddig tagja voltam. És félek, ha azt válaszolnám, nem akarok vele maradni, akkor hogy reagálna? Ezzel a jelöléssel a kezemen, örökké életembe "véste" létét, ha akarnám, se tudnám őt elfelejteni. És talán ez volt a célja.

-Nem tudom. Talán visszamennék az iskolába, ha megtehetném.

Kinyújtom a nyelvem, mire halványan felnevet. Vajon nem esett neki rosszul, hogy azt a "ha megtehetném" -et a mondat végére mondtam? Bár, az volt vele a célom, hogy megértse, azzal, hogy azt akarta, hogy övé legyek egy normális életet kockáztattam, és ebből lehetetlen kijutnom. 

-Nem akarom, hogy olyan emberek közelébe menj, akik veszélyt jelentenek rád.

Megmarkolja felkaromat, amit eddig óvatos simításokkal fedett be. Nem tudja elfedni az agressziót, ami elhagyja ajkait szavain keresztül. Összezavarodottan ráncolom össze a szemöldököm. Mi az, hogy "akik veszélyt jelentenek rád"? Ezzel most mit akart mondani? Hogy bármelyik pillanatban rám támadhatnak az utcán, csak azért, mert vele vagyok?

-Hogy érted?

Fejemet szemei felé fordítom, amik sötétebbek lettek, heves mondata miatt. Az ajkába harap, és egy erőltetett mosolyt fest ajkaira.

-Nem tudod, mekkora veszélyben vagy mellettem.

Ajkát végignyalja, tekintete egy pillanatra sem hagyja el az enyémet. Homlokomat összeráncolom, feltolom magam a földről. Őt nézem, ajkait, ahogy felfelé görbülnek reakciómra. 

-Ha veszélyben vagyok melletted, akkor miért nem engedsz menni?

Sóhajtok, ahogy visszaránt magához a földre. Hajamba puszil, én pedig az alsó ajkamba harapva próbálok kiszabadulni fogásából. Bal kezét átvezeti a hátam mögött, ujjai újra felkaromhoz érnek, amik fedetlenek a póló miatt, amit viselek. Erőteljesen magához húz, tehetetlenül mocorgok ölelésében. Úgy érzem magam, mint egy karácsonyi ajándék, aki lehetetlenül küzd az ellen, hogy becsomagolják.

-Fogd be!

Zavarodottan ráncolom össze homlokom, szorítása erősebb lesz körülöttem. Egy apró puszit nyom a hajamba, kényszerít, hogy fejemet mellkasára hajtsam.

-Miért nem engeded, hogy tovább éljem a normális életem? Ha már legalább magadhoz láncoltál, legalább engedd meg, hogy azt tegyem, amit akarok!

Kétségbeesetten tiltakozok, hogy folytathassam az életem. Soph szerint esélyem lett volna bekerülni egy modelliskolába, bár én mindig is kételkedtem benne. Egy castingra is elcibált, és leesett az álla, mikor azt mondták, az alakom nem megfelelő, a fejem aránytalan a testemhez képest. Csak mosolyogtam, Soph pedig elkezdett veszekedni a fényképésszel, hogy miért baj az, ha a fejem aránytalan. Megfogtam a karját, és kihúztam a szalonból. Túl naiv volt, mikor én mondtam neki, hogy a modell szakma nem nekem való. Bár titkon mindig is reménykedtem benne, hogy egyszer bekerülök, de a fejem aránytalanságát nem tudom megváltoztatni.

-Mi van Soph-val?

A szívem hevesen zakatol mellkasomban, ajkaim kiszáradnak. Fogalmam sincs, miért tettem fel a kérdést, mikor nem akarok rá választ hallani. Aggódok, hogy bántalmazták őt, és ezt nem akarom hallani. Ennek ellenére ajkamba harapva várom a választ.

-Nem beszéltem még Derekkel. Remélhetőleg él még.

-Mi az, hogy remélhetőleg él még?

Hisztérikusan felpattanok az öleléséből, gyorsan, hogy ne tudjon kezem után nyúlni.

-Azt mondtad mikor elraboltál, hogy nem akarod, hogy gyilkosnak hívjalak, ezért majd kérsz róla életjelet! Akkor meg..?

-Bonnie! – szól rám erősen, a parkban tartózkodó emberek ránk figyelnek, de ez egyikünket sem érdekli. Szemeink szikrákat szórnak egymásra, a feszültséget érezni lehet a levegőben. Hátrálok, ahogy közeledik felém. - Kibaszottul gyorsan fejezd be!

-Mit fejezzek be? – kiabálom hangosan, az emberek lopva ránk pillantgatnak. - Elraboltál, és belevésted a neved a kezembe, hogy még véletlen se felejtselek el! Elraboltál, érted?! Akaratom ellenére tartasz magadnál, ráadásul ígértél nekem valamit, amit nem tartottál be! Én..

Tenyere arcomon landol, hatalmas piros foltot hagyva maga után. A sikítás megakad torkomban, ereimben meghűl a vér. Kínosan elnevetem magam, a szorító érzés torkomba kerül. Megfagyottan bámulom a földet, tekintetével szigorúan néz rám. Az emberek felsikítanak, csak reménykedni tudok, hogy nem hívják a rendőrséget.

Fejemet felé fordítom, arcom undorba torzul, ahogy szemébe nézek. Arca egy csepp megbánást sem tükröz, kifejezéstelenül néz rám. Tartom magam, nem engedem a könnycseppet legördülni az arcomon. Nem tudnék sírni. Elég volt a sírásból, nem fogok többet miatta sírni.

-Megütöttél.

-Megérdemelted.

-Megütöttél egy nőt! – visítom, és hátrálni kezdek. Folyamatosan a szemébe nézek, akik fagyosan néznek vissza rám. 

Hátam egy fának ütközik, kezemet mellkasom elé teszem, hogy ne érjen testével hozzám. Gyorsan közelebb lép hozzám, látom nyakán az ereit, amik duzzadtan doboknak a feszültégtől. Szeme éget, szikrákat szór, de tartom magam, és a szemébe nézek. Ajkát egy vonallá préseli össze, tehetetlen kezeimet, elveszi mellkasom elől. Erőm mindig is meghaladta az övét, nem csoda, hogy tehetetlenül, remegve vonaglok a fának dőlve, félve, hogy mit fog velem tenni. Mert valami büntetést biztosan fogok kapni túlzott kirohanásom miatt.

-Meg is erőszakolnálak, ha nem egy park közepén lennék, Darling – morogja a fogai között, csípőjét erősen az enyémhez nyomja.

Ajkaimat egy lüktető sóhaj hagyja el, számba harapok, hogy visszafogjam könnyeimet.  Morogva kényszeríti testem, hogy felugorjak ölébe, azonban én minden erőmet használva tiltakozok ellene. Nem hiszem el, hogy egy egyszerű kérdésből egy durva veszekedés kerekedett. Már nem is akarok megszólalni, ha vele vagyok, csendben maradok, talán akkor nem kapok erőszakolást szavaim miatt.

-Nyisd szét a lábaidat!

Kiáltása az egész parkban visszhangzik, az emberek egyre kíváncsibb tekintettel néznek minket. Szemeimet mélyen behunyom, combjaimat még szorosabban zárom össze.

-Bazd meg!

Egyik kezével combjaim közé nyúl, és erőszakosan szétfeszíti őket. Izmaim azonnal fájni kezdenek, ajkaimat egy sikoly hagyja el durva mozdulata miatt.

-Állj le! – remegve figyelmeztetem.

-Akkor te pedig tanuld meg a rendet! – mondja halkan, fejével vészesen közelebb hajolva hozzám.

Istenem, nem akarom engedni, hogy megcsókoljon. Nem intézhet el mindent egy csókkal, nekem pedig nem szabad engednem a kísértésnek, hogy viszonzom is. Miért nem tudjuk egyszerűen csak megbeszélni a dolgokat, miért mindig csókban végződik? Egyszerűen csak fel kellene hívnia Soph elrablóját, valami életjelet mutatva. Ennyi kellene, úgy hiszem, nem kértem tőle nagy dolgot.

-Ismerem a rendet, de ennyit igazán megtehettél volna – súgom, miközben folyamatosan a szemébe nézek.

Ujjaival végigsimítja az arcomat, tekintetével követi az ujját. – Rengeteg dolgom van, mint hogy barátnőid után futkozzak, Bonnie.

-Sajnálom, hogy nekem is vannak érzéseim, és aggódok az emberek után! – török ki hisztérikusan.

Szemöldökét összeráncolja, csípőjét ismét nekem nyomja. Értem a célzást. Szóval nem szólalhatok meg. Szóval így játszunk, Malik.

-Tisztában vagy azzal, hogy akár a rendőrök is itt lehetnek?

Erőltetetten felnevet, és eltávolodik tőlem csípőjével. – Szerinted pont nem leszarom a zsarukat?

Tisztában vagyok vele, időnyerésre jó volt, legalább addig sem akar megerőszakolni.

-Bonnie, nem akarom hogy félj tőlem – súgja halkan, veszélyesen közel hajolva hozzám.

Összezavarodottan ráncolom össze a szemöldököm, fejemet lehajtom. Mi van? Az előbb még meg akart erőszakolni, most pedig átment gyenge férfiba? Annyira sokszínű, kiigazodhatatlan.  Egyik pillanatban durva, a másikban gyengéd.

Akkor játszunk így, Malik. Ha te hangulatváltozós vagy, én is az leszek.

-Engedj elmenni – mondom hangtalanul, fejemet felhajtom, hogy szemébe nézek.

-Gyere el velem holnap valahova, csak egyszer gyere még velem. Hogy megmutassam az életem – homlokát az enyémnek dönti, szemét behunyja. – Hogy bizonyítsak neked – egy puszit nyom ajkaimra. – Hogy megérts mindent.

-Nem akarok semmit sem megérteni, ami veled kapcsolatos – torzul fintorba az arcom, majd még egy puszit helyez ajkaimra.

-Ezt csak azért csinálod, mert agresszív voltam veled, igaz? – le akarom törölni azt a mosolyt, ami díszíti ajkait, idegesítő. Az agyamba lát, vagy mi?

-Azért csinálom, mert így van – felelem lesajnálóan, lábaim mozgatni kezdem körülötte. Akarom, hogy engedjen el, és nem szívemre gondolni, ami annyira megcsókolná őt. Ahogy közelebb hajol, puha ajkai érintik az enyémet, nem tudnám letagadni az érzést bennem. Kívánom őt. Színtiszta vágy.

-Kívánsz engem, Bonnie – zilálja szétnyílt ajkaim közé. – Azt akarod, hogy a nevemet sikíthasd, mikor benned vagyok.

Szám remegni kezd, pólója szélénél húzom közelebb magamhoz. Szemeimet mélyen behunyom, térdeimet erősebben szorítom köré. Nem érdekel, milyen volt velem, durva vagy sem. Nem érdekel, hogy meg akart erőszakolni. Nem érdekel, hogy nem tette azt, amit megígért. Kívánom őt.

Erősen kezd csókolni, nyelvét erőszakosan fúrja át számba. Szájába zilálok, dereka köré kulcsolom lábaimat, közelebb húzva magamhoz.

-Ne csináld ezt, mert itt a fánál foglak megdugni – szűri fogai között, majd elhajol. Nyöszörgök, hogy folytassa, ha mást nem, csak csókoljon meg. Ehelyett elhajol tőlem, mosolyogva kulcsolja össze ujjainkat.

-Zayn Malik? – egy férfi kiabálja.

Zayn szemöldöke összeszalad, kapkodva nyúl kezeim után. Egy pillanatra elkapom pillantását, de ajkába harapva elhúz a fától. Futásnak ered, én pedig loholva követem. Kezemet szorongatja, erősen meghúzza futás közben.

-Le van tartóztatva emberölés vádjával!